Veszélyben a multikulturalizmus ókori fővárosa
2015. május 21. 15:02 MTI
Az Iszlám Állam (IÁ) harcosai ellenőrzésük alá vonták az egykor Palmüra néven ismert szíriai várost, Tadmurt, és félő, hogy a dzsihadista szervezet a világörökség részét képező ókori romváros lerombolásába kezd, ahogy azt korábban már Irakban is tette más műemlékekkel.
Korábban
A Szíria középső részén fekvő Palmüra az ókorban kiemelkedő jelentőségű település volt. "Palmüra történelme a kulturális egybeolvadás és a nemzetközi nyitottság története" - magyarázta Markus Hilgert, a berlini Elő-ázsiai Múzeum igazgatója a dpa német hírügynökségnek. Az UNESCO által 1980-ban a világörökség részévé nyilvánított város azon az egykor fontos kereskedelmi útvonalon található, amely Kínát, Indiát és Perzsiát a földközi-tengeri térséggel kötötte össze.
Palmüra az időszámítás kezdete utáni első évszázadokban élte fénykorát. A különböző kulturális hatások - többek között a hellenisztikus, a római, a perzsa és a mezopotámiai - egy egészen sajátos stílussá forrtak ott össze. "Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a multikulturalizmus mai találmány" - mondta Hilgert. "Palmüra példáján azonban látni lehet, hogy már jóval korábban is létezett" - tette hozzá az igazgató.
A legendás uralkodónő, Zénobia a 3. században vette át a város ügyeinek irányítását és hatalmát egészen Egyiptomig terjesztette ki. Így lett a királynő a Római Birodalom ellensége, Aurelianus római császár 272-es hadjárata pedig végül Palmüra összeomlásához vezetett. Az ókori romváros napjainkban a világ egyik legismertebb történelmi helyszíne.
A Palmüra egykori sugárútja mentén fennmaradt épületegyüttes, valamint a Baal templom és a mai napig álló amfiteátrum, illetve a sír- és kegyhelyek kiemelkedő jelentőségű kulturális műemlékek. Ha az Iszlám Állam lerombolná Palmürát, az "pótolhatatlan veszteség lenne az emberiség történetében" - vélekedett Hilgert. A múzeumigazgató hangsúlyozta, hogy a sivatagi város nemcsak a lakosság identitásának képezi szerves részét, hanem Szíria egyik fontos idegenforgalmi célpontja is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap