Végleg megtörte a Római Birodalmat a 15 éven át dúló antoninusi járvány
2020. április 17. 17:57 Múlt-kor
Korábban
Teljes átalakulás
A járvány a 180. év körül alábbhagyott, eddigre mintegy ötmillió emberrel végzett. Ez a birodalom összlakosságának mintegy tizedének felelt meg, azonban régiónként különböző mértékű volt a pusztítás: míg egyes helyeket elkerült, máshol az emberek egyharmada veszett oda.
A rejtélyes betegség egyik leghíresebb áldozata maga Lucius Verus volt, aki időközben megszerezte a társcsászári méltóságot, azonban 169-ben meghalt. Napjainkban egyes járványkutatók szerint a 180-ban elhunyt Marcus Aureliusszal is még a járvány végzett.
A járvány több szinten fejtette ki hatását Róma erejére. Az egészséges munkaerő létszámának nagymértékű csökkenése miatt a gazdasági növekedés megtorpant, majd visszaesésbe váltott.
A betegség a hadsereget sem kímélte, aminek további negatív hatásai lettek: a nagyban lecsökkent állomány pótlására idővel szinte bárkit felvettek, így bűnözők, felszabadított gladiátorok és egyéb rabszolgák képezték a hajdanán legendás légiók gerincét.
Az egyszerre kieső rengeteg tapasztalat hamar meglátszott a légiók teljesítményén: innentől kezdve sorozatos vereségeket szenvedtek el a birodalom határait ekkor már ostromló germán népektől – többek között ekkor sikerült a germánoknak először átkelniük a Rajna folyón is.
Az alulteljesítő gazdaság, az adózók számának csökkenése és a területi veszteségek miatt egyre jobban ellehetetlenült pénzügyileg a birodalom fenntartása.
Marcus Aurelius a keresztényeket tette felelőssé a járványban, mivel elfordultak a hagyományos római istenektől, ezzel feldühítve őket. Ironikus módon a kereszténység jelentősen népszerűbbé vált a járvány idején, a korabeli gyülekezetek jótékony tevékenységének köszönhetően – a járvány okozta válság nagy szerepet játszott az új vallás későbbi kizárólagossá válásában.
A Római Birodalom a későbbi évszázadok során nem tudott a járványt megelőző viszonyokhoz visszatérni. Az addig kiterjedt középosztállyal és elégedett polgársággal rendelkező állam az egyre szűkebb elitre és az egyre nagyobb számú leszakadókra oszlott, ami a középkori feudalizmusba való átmenet egyik első lépcsőfoka volt.
A sors fintora, hogy a birodalom történetében e törést éppen fejlett közlekedési és kereskedelmi útvonalai, valamint világverő hadserege segítették elő – ezek tették lehetővé ugyanis a járvány feltartóztathatatlan terjedését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.