Varázsszer, „az ördög itala”, potencianövelő: nyolc tény a kávé történetéből
2018. október 11. 12:47 Múlt-kor
Korábban
A kávét a 17. században potencianövelőnek és -csökkentőnek is tartották
Hacsak nem prostituáltak voltak, a nők nem léphettek be a kávéházakba. Angliában több írásban is tudatták elégedetlenségüket ezzel a helyzettel, például az 1696-os, Mary Astell által jegyzett „Esszé a női nem védelmében” című műben. Astell a következőket írta: „A kávéházi törzsvendég olyan ember, aki otthon lakik, de a kávéházban él. Többet bújja az újságokat, napilapokat és szavazásokat, mint saját számlakönyveit, és a nyilvánosság felé fordított állandó figyelme kivonja őt teljesen a magánélete iránti törődésből. Állandóan megváltja az országot, de nem tudja kézben tartani családját.”
Astell nem az első volt, aki ilyen véleménnyel volt a kávéházakról – sok feleség maradt otthon egyedül a házimunkával, amely mellé legfeljebb teát ihatott, miközben férje a kávéházban töltötte a napot. Már 1674-ben megjelent a dühös hangvételű „Nők petíciója a kávé ellen”, amelyben a háziasszonyok elpanaszolták, hogy férjük állandóan távol volt az otthontól és a családtól, és semmibe vette a ház körüli teendőket – a jelenséget „törökké válásnak” nevezték, és „a kevéske aljas, fekete, sűrű, undorító, keserű, büdös, hányingerkeltő pocsolyavizet” okolták a jelenségért.
Astell továbbá azt is leírta esszéjében, hogy a kávé „oly terméketlenné teszi a férfiakat, mint a sivatagok, ahonnan azt a boldogtalan bogyót hozzák – olyannyira, hogy nagyszerű őseink leszármazottai majmok és pigmeusok sorává fognak csökevényesedni”. Astell arra gondolt, hogy az „ártalmas pocsolya” impotenssé teszi a férfiakat. Ennek kijelentésében sem volt első – 1663-ban már megjelent egy pamflet hasonló érvekkel, „A leány panasza a kávé ellen” címmel, amely még részletesebben ír a kávé káros hatásairól a férfiakra. Erre született egy válasz is, „A férfiak válasza a nők kávé elleni petíciójára” címmel, amelynek szerzője amellett foglalt állást, hogy „az aljas vizezett bor” és a „sáros sör” teszik igazából impotenssé a férfiakat. A kávé ezzel szemben a pamflet írója szerint „az erekciót erélyesebbé, a magömlést teltebbé teszi, és szellemi emelkedettséget ad a spermának.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.