2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Változatos formákban vetekedtek a hatalomért az Árpád-ház tagjai

2024. október 13. 09:50 Kanyó Ferenc

Jöttünk, láttunk, uralkodnánk

Szintén a XIV. századi krónikakompozícióban fennmaradt szöveg tudósít több trónkövetelőről, akik II. István idejében úgy vélték, hogy ideje magukhoz ragadni a hatalmat. „Történt pedig, hogy a király Egerben súlyos betegségbe esett, úgyhogy már mindenki előre látta a halálát.

Erre Bors ispánt és Ivánt, akiket elcsábított a hiú reménykedés, az árulók királlyá választották. Mikor azonban a király Isten akaratából fölépült, Ivánnak a fejét vétette, Bors ispánt pedig csúfosan Görögországba száműzte a királyi udvarból, és olyan határozat született, hogy az ő ivadékai közül senki se ítéltessék méltónak arra, hogy a királyi udvarba betegye a lábát.” De ki volt Bors ispán és Iván?

A történeti szakirodalomban fel-felbukkan az a vélekedés, hogy Bors ispán (comes) azonos Borisszal, Kálmán törvénytelen fiával, a későbbi trónörökössel. Ennek alapján István hazahívta volna törvénytelen testvérét, és ispáni címet adományozott volna neki, hogy amaz így „hálálja meg” a szívélyes gesztust.

Ezt azonban semmi nem támasztja alá a névhasonlóságon kívül, ráadásul Borisz ekkoriban 15 éves kor körül járhatott, valószínűtlen, hogy ispáni címet kapott volna.

Hogy pontosan ki lehetett, arról források híján inkább csak feltételezéseink lehetnek. Nyilvánvaló, hogy valamilyen királyi rokonsággal rendelkeztek. Van tudomásunk arról, hogy ebben az időszakban az Árpádoknak belföldön is akadtak leányági rokonaik, akik hazai előkelőkhöz mentek férjhez.

Vajay Szabolcs feltételezése szerint Bors ispán I. Géza leányági unokája lehetett, ám a foghíjas adataink más megoldást is megengednek. A II. István alatti trónharcokat legutóbb összefoglaló Kádár Tamás szerint a legvalószínűbbnek az az elképzelés látszik, hogy Bors ispán a Miskolc nemzetség tagja lehetett.

Még kevesebbet tudunk Ivánról. Az a tény, hogy nem kapott ispáni címet, és súlyosabb megtorlást szenvedett el, azt erősíti, hogy nem állt rokonságban az Árpádokkal. (Bár Vajay Szabolcs őt is I. Géza leányági unokájának vélte.) Talán a Hont-Pázmány nemzetség Forgách ágának lehetett a sarja, és egy árulkodó közvetett bizonyíték, hogy István kudarcba fulladt oroszországi hadjáratakor a hadművelet folytatását megtagadó és új királyt emlegető Kozma ispánt szintén a nemzetség tagjaként tartjuk számon.

Fellépésük alighanem annak a jele lehetett, hogy az Álmossal szemben Kálmán pártjára helyezkedő főurak egysége István uralkodásának a végére alaposan megbomlott, és a sorozatos kudarcokat követően egyre többen vélték úgy, időszerű másik uralkodó után nézni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kálmán király 1115 körül megvakíttatta az ellene ismét összeesküvést szövő öccsét, Álmost, valamint annak fiát, BélátKálmán halála és Álmos elfogatásaII. István koronázásaII. István sorozatos külpolitikai kudarcait követően egyre többen vélték úgy, időszerű másik uralkodó után nézni. Az árulókat azonban lefejeztette vagy elűzette István.II. István halála után nem azonnal koronázták meg II. (Vak) Bélát, ami arra enged következtetni, hogy egy gyors polgárháború zajlott leA későbbi II. Béla megvakíttatása

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár