Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére

Egy B-29-es Oszaka felett 1945. júniusában

Atomfizikából politikai realitás

Ki gondolta volna 1939-ben, hogy hat évvel később Hirosimát egy amerikai atombomba pusztítja el? Ugyanis ebben az évben, egy augusztus 2-án íródott levélben Albert Einstein és Szilárd Leó arra hívta fel Franklin D. Roosevelt elnök figyelmét, hogy az urán felhasználásával nukleáris láncreakció indítható el. Ezzel – egyelőre csak elméletben – zöld jelzést kaptak a pusztító tömegfegyverek, ám erre akkor még az amerikai tudósoknak nyomós oka volt: a II. világháború előestéjén valósnak tűnt az a veszély, hogy náci tudósok a világon elsőként fejlesztenek nukleáris fegyvert.

J. Robert Oppenheimer és Leslie Groves tábornok a Trinity-teszt helyszínén

A helyzet az Egyesült Államok hadba lépése után fokozódott, 1942-ben a megvalósítás stádiumába lépett az atomfegyver előállítását célul kitűző Manhattan-terv. A tudósokat J. Robert Oppenheimer vezette, ám rajtuk kívül még számtalan mérnök és kétkezi munkás – Amerika-szerte összesen 600 ezer fő – dolgozott a projekten. A központ, Los Alamos szigorú titoktartásra kötelezte alkalmazottjait, nemzetbiztonsági okokból még a tudósok közül is csak néhány beavatott ismerte a kutatás végső célját.

Noha Németország 1945. május 8-án kapitulált, Japán folytatta a harcot. Az amerikaiak – bár óriási véráldozatok árán elfoglalták Ivo Dzsima és Okinava szigetét 1945 tavaszán – gondterhelten álltak a japán anyaország elfoglalásának kihívása előtt. Ebből a dilemmából eredeztethető az atombomba támogatóinak talán legfőbb érve, ugyanis katonai elemzők szerint Japán elfoglalása akár egymilliós amerikai veszteséggel is járhatott (volna).

Leslie Groves, a Manhattan-terv egyik irányítója

Ezzel szemben a szigetország biztos vereségét prognosztizáló tudósok (köztük Szilárd Leó) álláspontja is megváltozott. Mivel a felkelő nap országában nem fejlesztettek nukleáris fegyvereket, a tudóstársadalom értelmetlen pusztításnak tartotta az atombomba bevetését. Szilárd Leó memorandumát (Einstein ajánló soraival) 1945 márciusában postázta Roosevelt elnöknek, aki időközben (április 12-én) elhunyt. Székébe Harry S. Truman ült, aki frissen értesült az atombomba-programról.

A Nobel-díjas James Franck vezetésével bizottság ült össze. A Franck-jelentés (1945. június 11-én) határozottan az atombomba bevetése ellen foglalt állást, javaslatuk szerint már a fegyver hatásának bemutatása is elegendő lett volna Japán elrettentésére. A jelentést a katonai körök visszatartották, így az soha nem került Truman kezébe. Szilárd Leó ekkor újabb memorandummal próbálta felébreszteni a tudóstársadalom és Amerika lelkiismeretét: „Annak a nemzetnek, amely precedenst teremt azzal, hogy pusztításra alkalmazza a természet ezen most felszabadított erőit, viselnie kell a felelősséget, amiért egy elképzelhetetlen mértékű pusztítás előtt megnyitotta az ajtót” – írta. A tudósok még a „főpróbának” szánt, 1945. július 16-án végrehajtott Trinity-tesztre is meghívták volna a japán vezetőket, ám az amerikai vezetés nemet mondott a „bilaterális” bemutatóra.

A Trinity-teszt elemzése (középen jellegzetes kalapjában Oppenheimer)

Trumant információs karanténban tartották, így arról sem tájékoztatták az elnököt, hogy a japán császár megbízottja látogatást tett Moszkvában. A tartalékaik végén járó japánok ki akarták puhatolni – a szovjeteken keresztül – a megadás feltételeit, de Sztálin nem engedett, részt kívánt venni a szigetország legyőzésének dicsőségéből. Az amerikai flotta lehallgatta és megfejtette a titkos japán rádióüzeneteket, de Truman erről – így az esetleges japán fegyverletételről – sem értesülhetett.

A szövetséges hatalmak Potsdamból intéztek egy utolsó felhívást Japánhoz: július 26-án felszólították az országot a fegyverletételre, ám Japán elutasította az ultimátumot. Ezzel minden, a vérfürdő elkerülésére tett kísérlet kudarcot vallott, Truman augusztus 5-én engedélyezte az atombomba bevetését, Hirosima mellett másodlagos célpontnak Kokurát és Nagaszakit jelölték ki.

Japánban nem véletlenül él a mondás, hogy „szerencsés, mint Kokura” – a várost a felhőréteg és a füst mentette meg a pusztulástól, ugyanis az atombombát szállító gép legénysége szigorú utasítást kapott arról, hogy csak akkor vethetik be a fegyvert, ha a célpont szabad szemmel látható.

1. Atomfizikából politikai realitás
2. Egy új korszak kezdete

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2010

• Az aradi vértanúk özvegyei
• Jan van Eyck és a Rózsa-regény
• A végzetes vonzerejű asszony
• Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
• Hová lettek a bűnösök?
• Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
• A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
• Az eredeti Széchenyi az igazi
• Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig