Valóságos családi tragédia áll a karlendítést elutasító férfi híres fotója mögött
2020. június 16. 11:57 Múlt-kor
Korábban
A szerelem megbüntetése
Ecklert eközben letartóztatta a Gestapo, és a politikai foglyok gyűjtésére használt fuhlsbütteli börtönbe internálták. Itt adott életet második lányának, Irenének.
Innen az oranienburgi koncentrációs táborba szállították tovább, majd a lichtenburgi – nőknek fenntartott – koncentrációs táborba, majd a ravensbrücki, szintén női táborba.
Irma Ecklertől 1942-ig érkezett hozzátartozóihoz néhány levél, ezt követően azonban már nem. A nyomok szerint Ravensbrückből a bernburgi eutanáziaközpontba szállíthatták, ahol az összesen 15-20 000 áldozatot követelő 14f13 jelű akció keretében, 1942 februárjában meggyilkolták. 1949-es, hivatalos halottá nyilvánításakor a dátum 1942. április 28-aként került bejegyzésre.
Landmessert közben kiengedték a börtönből 1941. január 19-én. A Püst fuvarozócégnél talált munkát műszakvezetőként, annak a warnemündei Heinkel-repülőgépgyárnál lévő kirendeltségnél.
1944 februárjában a Wehrmacht 999. könnyű Afrika-hadosztályához sorozták be, amely hangzatos neve ellenére büntetőegységként működött politikailag megbízhatatlan egyének számára, és ekkor már a Balkánon harcolt, főként partizánok elleni műveletekben.
Landmesser a dokumentumok szerint 1944. október 17-én esett el Horvátországban, feleségéhez hasonlóan őt is 1949-ben nyilvánították hivatalosan halottá.
A pár letartóztatása után gyermekeik először egy hamburgi árvaházba kerültek, ahonnan Ingrid végül anyai nagyanyjához, míg Irene nevelőszülőkhöz került. A nagymama 1953-as halálát követően Ingridet ugyancsak nevelőszülőkhöz helyezték.
August Landmesser és Irma Eckler házasságát 1951 nyarán visszamenőleg érvényesnek ismerte el a hamburgi szenátus, és az ősszel Ingrid fel is vette a Landmesser nevet. Irene a későbbiekben is az Eckler nevet használta.
A híres fénykép először 1991. március 22-én jelent meg a Die Zeit című lapban, ennek nyomán Irene volt az, aki édesapjaként azonosította az akkor ismeretlennek tekintett férfit, és jelentkezett történetével a nyilvánosság előtt.
Érdekesség, hogy a Horst Wessel vitorlás háborús jóvátételként végül az Egyesült Államokba került, ahol a mai napig a parti őrség kiképzőhajójaként, illetve reprezentációs célokra szolgál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.