Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?

2020. március 4. 16:57 Múlt-kor

Korábban

Haj- és fogmosás

A középkori orvosok azt is gyakran tanácsolták, hogy az emberek testük mellett hajukat is mossák meg. Ez főként szintén abból a gondolatból eredt, hogy a szőr is az emésztés mellékterméke: az ilyen anyagok gőzökként a fejbe emelkedtek, ezért itt nőtt leghosszabbra.

A hajmosást legalább háromhetente érdemesnek tartották elvégezni (a hajszárító előtti időkben ez mindig igen körülményes folyamat volt – Erzsébet magyar királyné, aki híres volt szép, a korban megszokottnál hosszabb hajáról, még a századfordulón is csak háromhetente mosta meg, és évszaktól függően a napon vagy a kandallónál fekve szárította meg).

A szennyeződések eltávolítása mellett tudták, hogy megnyitja a fejbőr pórusait, amiről úgy tartották, kiereszti a „rossz gőzöket” a testből. A hajmosásra használt vízbe gyakran hamut és illatos gyógynövényeket is kevertek.

Fontos volt a napi fésülködés is, amely szintén tartalmazhatta különféle illatanyagok (például porított rózsaszirmok) felvitelét a hajba.

A középkor embere tisztában volt azzal is, mennyire fontos megőrizni a fogak tisztaságát. A legelterjedtebb tanács az ébredés utáni vízzel öblögetés volt, amely az éjszaka során lerakódott „váladékot” távolítja el, Gilbertus Anglicus 13. századi orvos emellett a fogak mentából és majoránnából készült porral való dörzsölését is javasolta.

Gilbertus óva intett azonban az erős fűszerektől, amelyek szerinte rohasztják a fogakat. Emellett azt is tanácsolta olvasóinak, „szárítsák meg fogaikat evés után száraz lenvászon kendővel (…) hogy ne ragadjon rájuk az étel, és ne legyen rothadó anyag a fogak közt, amely rohadttá teheti őket.”

Giraldus Cambrensis walesi archidiakónus leírása szerint a walesiek a leglelkesebbek közé tartoztak, ami fogaik tisztaságát illeti: „Állandóan tisztítják őket zöld mogyoróhajtásokkal, majd gyapjúszövettel dörzsölik, mígnem elefántcsontként ragyoknak.”

előző oldal következő oldal 3 / 5