Újranyitják a román kommunista diktatúra egyik áldozatának ügyét
2014. november 13. 09:36 MTI
Újrakezdik a bűnügyi vizsgálatot Gheorghe Ursu egykori román politikai fogoly ügyében, aki 1985-ben a börtönben elszenvedett verések és kínvallatások nyomán életét vesztette - közölte szerdán a bukaresti katonai táblabíróság.
Korábban
Gherghe Ursu fia, Andrei Ursu október közepétől 17 napon át éhségsztrájkolt, azt követelve, hogy vonják felelősségre a hírhedt politikai rendőrség, a Securitate azon tisztjeit, akik szerinte apját halálra kínozták.
Az éhségsztrájkot azután függesztette fel, hogy Tiberiu Nitu legfőbb ügyész múlt héten közölte vele: elrendelte valamennyi olyan, az üggyel kapcsolatos dosszié újbóli kivizsgálását, amelyet vádemelés nélkül zárt le az ügyészség. A legfőbb ügyész rendelkezését erősítette meg szerdán a katonai táblabíróság.
Az építészmérnökként dolgozó Gheorghe Ursut 1984-ben munkatársai feljelentése nyomán tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut azzal is vádolták, hogy Romániát lejárató kommentárokat juttatott el a kommunista diktatúrát bíráló, az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.
1985 novemberében bekövetkezett erőszakos haláláért eddig Ursu egy volt cellatársát vonták felelősségre (aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte), valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azokat a vizsgálatokat, amelyek a vallatást vezető Securitate-tisztek esetleges bűnösségére próbáltak fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták. Ezek újranyitását rendelte a főügyész az áldozat fiának, az Egyesült Államokban élő Andrei Ursu bukaresti éhségsztrájkja nyomán.
Romániában több más büntetőeljárást indítottak az elmúlt évben a - sajtó által "kommunista pribékeknek" nevezett - volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatása érdekében a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) feljelentései nyomán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap