Új információkkal szolgálnak a tbc-ről a váci múmiák
2015. április 8. 09:42 MTI
Eddig ismeretlen információkkal szolgáltak a tuberkulózissal kapcsolatban a váci múmiákon végzett újabb kutatások, amelyek eredményéről a Nature Communications című tudományos folyóiratban jelent meg tanulmány kedden.
Korábban
A 18-19. századi múmiák egy részében a kórokozó több törzsét is kimutatták, ezek egytől egyig a késő római korig nyúlnak vissza - derült ki az angliai Warwicki Egyetem kutatóinak munkájából. A maradványok egyikében három különböző típusú törzset is azonosítottak. Manapság általában csak egy van jelen a fertőzöttek szervezetében.
A váci Fehérek templomában 1994-ben találtak 265 ember holttestére, amelyeket 1731 és 1838 között helyeztek végső nyugalomra koporsókban. A rendkívüli szárazság miatt a testek nem lettek az enyészeté, hanem természetes módon mumifikálódtak. A lelet azért is nagyon értékes, mert részletes feljegyzések maradtak fenn a halottakról, nevük és haláluk napja is rendelkezésre áll.
A tudósok nyolc múmia esetében tudtak DNS-vizsgálatnak alávetni tbc-kórokozót. "A nyolcból öt testben több mint egy típusú tbc volt jelen, közülük az egyikben mindjárt három" - mondta a kutatást vezető Mark Pallen. Valamennyi kórokozó a 4-es ágának genetikai jegyeit viselte magán. Ez a vonal a késő római korig vezethető vissza, és még manapság is évente több mint egymillió megbetegedést okoz Európában és Amerikában.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![II. Népesség, település, életmód / 7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/798.jpg)
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)