Tulipánfajtát is elneveztek a divatot diktáló filmcsillagról, Audrey Hepburnről
2023. május 4. 16:05 MTI
94 éve, 1929. május 4-én született Audrey Hepburn, a múlt század egyik legbájosabb film- és divatikonja, a visszafogott nőiesség és az elegencia mintaképe, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) fáradhatatlan jószolgálati nagykövete.
![Audrey Hepburn](/ih0Ax/article/main/.630x1260/62949.jpg?lavid=437706)
Korábban
Audrey Edda van Heemstra Hepburn-Ruston néven, Belgiumban született angol bankár apa és egy holland bárónő lányaként. Gyermekkorában felváltva élt e három országban.
A második világháborút Hollandiában vészelte át, vékony alakját többek között a folyamatos éhezésnek köszönhette. A felszabadulás idején mindössze 40 kilogrammot nyomott, asztmában, sárgaságban és akut vérszegénységben szenvedett, emellett pedig az ödéma egy súlyos változata is megnehezítette életét.
Vérszegénységének köszönhetően sötét karikák maradtak a szemei alatt, ami egész életében zavarta, csakúgy, mint az, hogy túl hosszúnak találta a lábait, orrát, a füleit pedig túl nagynak.
A háborús évek után Londonban folytatta korábban megkezdett balett-tanulmányait, emellett modern dzsesszt és avantgárd koreográfiát is tanult, közben modellkedett, reklámfilmekben szerepelt és színi tanulmányokat is folytatott.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
Az volt a vágya, hogy prímabalerinaként hódítsa meg a világot, a filmvásznon is kisebb táncos szerepekben tűnt fel először. Huszonegy éves volt, amikor Colette unszolására elvállalta a címszerepet a francia írónő Gigi című művének színpadi változatában. Debütálása remekül sikerült, a darab a Broadwayn is siker lett, és felfigyelt rá Hollywood.
A neves rendező, William Wyler 1952-ben rá bízta Anna hercegnő szerepét a Római vakációban: Hepburn már első amerikai filmjéért megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Oscar- és Golden Globe (Arany Glóbusz)-díjat. A forgatáson barátság szövődött közte, a férfi főszerepet játszó Gregory Peck és a rendező között.
Hepburn később azt mondta, hogy „Wylertől tanultam mindent”. A következő évben Billy Wilder rendezte Sabrina című vígjátékban tűnt fel, ekkor kezdte jelmezeit és ruháit tervezni a francia Hubert de Givenchy, akinek Hepburn lett a múzsája.
A Sabrina című 1954-es filmben
Az „őzikeszemű”, bájos és filigrán, természetes módon viselkedő színésznő az egész világot elbűvölte, előkelő megjelenése, visszafogott nőiessége új színt jelentett, eleganciája a divatot is megváltoztatta. A színésznő 1961-től szerepelt a legjobban öltözöttek listáján, ő személyesítette meg a háború utáni Európa karcsú, kifinomult és minimalista stílusát.
Az ötvenes és hatvanas években a legnagyobb rendezőkkel dolgozott együtt, a Háború és béke című Tolsztoj-adaptációban King Vidorral, Az apáca történetében Fred Zinnemann-nal; utóbbi alakításáért Oscar- és Arany Glóbusz-díjra is jelölték. Sokoldalú tehetségét minden műfajban megmutatta. Az Álom luxuskivitelben című vígjáték újabb Oscar-jelölést hozott, nem mellesleg filmbéli viseletével divatba hozta a fekete, nagy keretes napszemüveget.
A Várj, míg sötét lesz című thrillerben vak nőt játszott, és újfent Oscar-díjra javasolták, a Hogyan kell egymilliót lopni? című habkönnyű krimikomédiában pedig ismét Wyler instruálta. Pályafutása talán legnagyobb sikerét a My Fair Lady című musical George Cukor által rendezett filmváltozatában aratta Rex Harrison partnereként.
A színésznő 1967-ben a csúcson vonult vissza, hogy idejét családjának szentelhesse, bár néhányszor még visszatért a filmvászonra: 1979-ben Sidney Sheldon Vérvonal című bestsellerének filmváltozatában szerepelt, utolsó munkája a Steven Spielberggel 1989-ben forgatott Örökké című alkotás volt.
Az UNICEF jószolgálati nagyköveteként 1989-ben
1988-ban a UNICEF jószolgálati nagykövetévé választották, Etiópiában, Szomáliában, Szudánban és Vietnámban szerzett tapasztalatairól mély megrendüléssel beszélt. 1992 végén rákban megbetegedett, 1993. január 20-án halt meg svájci otthonában.
Audrey Hepburn azon kevesek egyike, akik a szórakoztatóipar valamennyi rangos kitüntetését birtokolták: megkapta az Oscar-, Arany Glóbusz-, Tony-, Emmy- és Grammy-díjat is. Az UNICEF-ben végzett munkájáért 1993-ban neki ítélt Jean Hersholt Humanitárius Oscar-díjat már nem vehette át. Csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát, és átvehette a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet. 1990-ben a People magazin a világ 50 legszebb embere közé választotta, Hollandiában tulipánfajtát is elneveztek róla.
Magánélete korántsem alakult ilyen szerencsésen: mindkét férjétől elvált, kapcsolatai szakítással végződtek, és hiába álmodott nagy családról, csak két fia született. Végakaratának megfelelően vagyonának nagy részét a világ éhező gyermekeinek javára fordítják.
Népszerűsége halálát követően sem csökkent, életét vándorkiállítás mutatta be Európa-szerte, amelynek bevételéből világszerte a bántalmazott gyerekeket segítették. Ruháiból az elmúlt években több alkalommal is árverést rendeztek, a bevételt a két fia által létrehozott, nevét viselő alapítvány, illetve az UNICEF kapta. Életéről Az angyali Audrey Hepburn címmel forgattak filmet.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk (sztálini diktatúra, olasz fasizmus, náci Németország)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/785.jpg)
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap