Trója felfedezése indította dicstelen jelenkori útjára az addig szerencsét jelentő horogkeresztet
2020. június 12. 18:02 Múlt-kor
Korábban
Amerikától Indiáig
A különféle népek vándorlása azonban nem magyarázza a horogkereszt használatát például Afrikában vagy az amerikai kontinensen.
Etiópiában a templomok ablakainak rendszeres motívuma, míg az Egyesült Államok délnyugati részén élő navahóknál „pörgő farönk” néven a jó szerencse jelképe. Tőlük délebbre, a maják és aztékok díszmotívumaiban is feltűnik.
A legprominensebb szerepet azonban kétségtelenül az ázsiai kultúrákban kapta a különös alakzat, elsősorban az indiai szubkontinensen. A dzsainizmus, hinduizmus és buddhizmus hívei számára egyaránt magasztos jelentéssel bír évezredek óta.
A dzsainok számára a 24 nagy, megváltó tanító (tirthankara) egyikét, a buddhisták számára a Megvilágosult lábnyomait jelképezi.
A hinduk számára a jobb felé néző szvasztika a napisten, Szúrja jele, illetve általában véve kedvező hatással bír, így rendszerint díszíti épületek és szobák bejáratát, továbbá az isteneknek tett legkülönfélébb felajánlásokat is.
Balra néző változata, a szauvasztika az éjjelt és a halál, valamint az újjászületés istennőjét, Kálit szimbolizálja. Egyik változat jelentősége sem csökkent az európai jelentésváltozás hatásásra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Tengerbiológusként teljesedett ki a háború után Hirohito császár
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Még a japánok csodálatát is elnyerte az amerikai Hellcat
- Ügyesen egyensúlyozott a nagyhatalmak között Törökország a 2. világháborúban
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.