Trója felfedezése indította dicstelen jelenkori útjára az addig szerencsét jelentő horogkeresztet
2020. június 12. 18:02 Múlt-kor
A szvasztika, azaz a 90 fokban hajlított ágakkal bíró kereszt fontos szimbólum több egykori és ma is élő hitrendszerben egyaránt. Az idők során jelképezte többek között a jó szerencsét, a teremtés végtelenségét és a legyőzhetetlen, forgó Napot. Hogyan lett mára a nyugati világ számára a nácik által elkövetett borzalmak – sok helyen törvénnyel tiltott – jelképe?
Korábban
A lelkes felfedező
A történet az utókor által – helyesen – dilettánsként elkönyvelt, ám a modern régészet kialakulásában mégis fontos szerepet játszó, az ókor iránt rajongó német üzletemberrel, Heinrich Schliemann-nal kezdődik.
Schliemann 1868-ban a Földközi-tenger körüli útba kezdett, mindössze Homérosz Iliászának egy példányával felszerelkezve, hogy az alapján megtalálja Trója legendás városát.
Több év sikertelen keresés után már feladni készült, amikor egy brit amatőr régész, Frank Calvert a rejtélyes Hisarlik nevű dombot javasolta neki Törökország égei-tengeri partján.
A többi már történelem: az 1870-es évek folyamán Schliemann számos rétegnyi emberi jelenlét nyomait találta meg, a legalsó, legkorábbiról – tévesen – megállapította, hogy Trója romjait rejti (a régészek és történészek ma már egyetértenek abban, hogy a történelmi Trója, illetve Ilion itt feküdt, a pontos réteget illetően azonban továbbra is viták folynak – annyi biztos, hogy a legkorábbiak túlságosan régiek ahhoz, hogy a homéroszi Trójával egyezzenek).
Schliemann a rengeteg ékszer, valamint bronz-, ezüst- és aranykincs mellett körülbelül 1800 különös szimbólumot talált a lelőhely különböző felületein.
A számos nyelven „horogkereszt” néven ismerté vált jelkép ősi elterjedtségére hamar fény derült, és Schliemann úgy gondolta, egy európai őshit jelképét találta meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap