2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Török-magyar kultúrház nyílt Rodostóban, Rákóczi generálisának egykori házában

2019. október 31. 14:37 MTI

Rodostót sokkal jobban be kellene kapcsolni a magyar emlékezetbe és a magyar turizmusba – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Török-Magyar Kultúrház rodostói átadó ünnepségén mondott beszédében szerdán. A kultúrház a nyugat-törökországi Rodostóban (Tekirdağ), a Rákóczi Múzeum mögött található Hikmet Çevik utca 11. szám alatt nyílt meg.

Rodostó
Utcarészlet Rodostóban (kép forrása: nullahategy.hu / OSZK)

Az államtitkár a felújított épületnél felidézte, hogy a ház annak a Csáky Mihály grófnak volt az otthona, aki II. Rákóczi Ferenc fejedelem egyik leghűségesebb generálisaként, a bujdosásba is követte őt, és akit 1738-tól 1757-ben bekövetkezett haláláig a rodostói kuruc emigráció vezetőjeként tartanak számon.

Potápi Árpád János elmondta: két évvel ezelőtt járt először Rodostóban, és már akkor megérintette, hogy a török emberek és vezetőik mennyire foglalkoznak a kuruc-, illetve Rákóczi-hagyománnyal.

Kiemelte: Csáky gróf házát a város önkormányzata teljes egészében a saját pénzéből újította fel azzal a céllal, hogy mind a magyar, mind a helyi turistákat odavonzza.

A nemzetpolitikai államtitkár közölte: az épület egyrészt a rodostói Török-Magyar Baráti Társaság irodája lesz, ahol a tiszteletbeli konzul, Erdoğan Erken hivatala is helyet kap.

Hozzátette: a házban ezen felül egy, a száműzetésbe kényszerült 80 fős magyar kolóniáról szóló kis történeti kiállítást is berendeztek, a gyerekek számára külön interaktív szobával.

A Rákóczi-szabadságharc leverését követően a fejedelem először Lengyelországban, később Franciaországban, 1717-től a török szultán meghívására pedig az Oszmán Birodalomban lelt menedékre, ahol a kezdetekkor Edirnében (Drinápoly), majd Isztambul Yeniköy nevű községében élt.

Bécs tiltakozása miatt 1720-ban a szultán a magyar politikai emigráció lakhelyéül Rodostót (Tekirdağ) jelölte ki. Rákóczi életének utolsó 15 évét ebben a Márvány-tenger partján fekvő kisvárosban töltötte.

Potápi Árpád János rámutatott: aki Rodostóba érkezik, annak rögtön feltűnhet, hogy a városban egy különálló “magyar sziget” található.

A mára már teljes körűen felújított Rákóczi Múzeum, a Magyar utca, a Rákóczi sugárút, a Mikes Kelemen utca és park, illetve a Szabadság és Béke park – amelyben a fejedelem teljes alakos szobra áll – mind arról tanúskodik, hogy évszázadokkal ezelőtt nemcsak befogadtak egy maroknyi magyar közösséget, hanem az idő múlásával sem engedték, hogy a törökországi évek emlékét elfedje az idő – fogalmazott.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint Rodostót sokkal jobban be kellene kapcsolni a magyar emlékezetbe és a magyar turizmusba. A török és a magyar kormánynak komolyan el kellene gondolkoznia azon, hogy a közös együttműködés “sarokbástyájává” tegye a mai Tekirdağ-t – hívta fel a figyelmet.

A szerdai megnyitón a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum 20 diákja, igazgatója és több kísérőtanára is jelen volt. Potápi Árpád János beszédében példaértékűnek nevezte azt a helytállást, amelyet a líceum tanári, szülői és hallgatói közössége mutatott az elmúlt évek során.

“Innen is üzenjük, hogy van értelme kiállni az igazságunkért, az iskolánkért, a közösségünkért, a nemzetünkért” – nyomatékosította. Az államtitkár, aki háromnapos hivatalos látogatás keretében érkezett szerdán Törökországba, arról is beszámolt, hogy az erdélyi gyerekekkel megkoszorúzták a Rákóczi-háznál a fejedelem mellszobrát és elénekelték közösen a Székely Himnuszt.

2019. ősz: Forró magyar őszök
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!