Tradíció és dinamikus szövet
2019. augusztus 21. 08:01
A megújuló lizsé új pozíciót biztosíthat Budapestnek a világ kulturális térképén. Dr. Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója a történelmi felelősségről és a megújuló liget második aranykoráról.
Még el sem készült a Liget, de már kettő nemzetközi díj zsebben. Mi várható még?
Nagyon remélem, hogy még számos hasonló sikerrel büszkélkedhetünk majd az elkövetkezendő időszakban. Viszont el kell mondanom, a legnagyobb elismerés az lesz, amikor elégedett látogatók veszik majd birtokba a parkot és a ligeti intézményeket. A Városliget a saját történelmi hagyományain újul meg, és mint ilyen, mindenképpen valami egészen unikális dolog épül itt Budapest közepén.
Európa legrégibb közparkjáról beszélgetünk, amelynek mindig is a különleges kulturális tartalmak, valamint az épített és a természeti környezet összhangja biztosított speciális státuszt. Annak fényében pedig, hogy ehhez bátran, innovatív módon, 21. századi technológiákkal nyúlunk hozzá, cseppet sem meglepő, hogy nemcsak európai szinten, de világszerte kiváltja az érdeklődést.
A világ legjobb építészeivel dolgozunk együtt, nemzetközi tervpályázatokat folytatunk le, és ennek eredményeként valóban olyan ikonikus épületek és olyan magas színvonalú tájépítészeti megújítás jön létre, amely nemzetközi szinten is egyedülállóvá teszi a Liget-projektet.
Hol és hogyan illeszkedik a Városliget történelmébe ez a grandiózus projekt?
A Ligetnek, és azt hiszem, Budapestnek is a második aranykorát éljük. Az első, a szó klasszikus értelmében vett aranykor a századfordulós Budapesten volt, amikor tényleg óriási fejlődésen ment keresztül a város, és ezen belül természetesen maga a Városliget is. Nemcsak a pesti oldalnak, hanem egész Budapestnek ez volt a kulturális középpontja, és Budapest elit negyede is itt volt – ekkoriban a Rózsadomb még egy alulértékelt szőlőhegy volt, és majd csak később alakult át a városi szövet akként, hogy a budai oldal is felértékelődjön.
Azt mondhatjuk, presztízs volt a századfordulón kikocsikázni a Lizsébe. Nem véletlen, hogy azok az épületek, amelyeket most is összekötünk a Ligettel – a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok, maga a Hősök tere vagy éppen a Vajdahunyad vára –, mind a századfordulón épültek. A budapestiek mentális térképén a Városliget speciális helyet foglal el, és ennek a gyökerei valahogy ide, a századfordulóhoz nyúlnak vissza.
Sajnos az elmúlt évtizedekben a Liget sorsa nem fordult jobbra. Például a Városligeti Színházat 1951-ben azért bontották el az Ajtósi Dürer–Dózsa György út sarkán, hogy a tankok zavartalanul tudjanak befordulni a pártállami vezetők nagyobb dicsőségére a Felvonulási téren parádézni. De ez természetesen csak a történelmi múltja a Ligetnek, maga a közpark infrastruktúrája is jelentősen leromlott, tehát a Liget-projekttől függetlenül is nagyon fontos és kiemelkedő, hogy ezt a parkot revitalizáljuk, és visszaadjuk a nagyközönségnek.
A megújítás gyakorlatilag egy második aranykort hoz el. Kifejezetten bátor vállalás, és nagyon komoly gazdasági erőt jelent, ha egy ország mer a saját történelmi gyökere mellett egy igazán nagy ívű és új koncepcióba kezdeni – a Liget Budapest ilyen. Egy olyan kulturális és turisztikai attrakció jön ezáltal létre Budapest szívében, amely egy teljesen új pozíciót biztosíthat a fővárosnak és Magyarországnak is a nemzetközi turisztikai és kulturális térképeken.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap