Több ezren védték a maoista pártvezér szobrát Kínában
2016. február 19. 11:05 MTI
Becslések szerint 10 ezer ember védte Hua Kuo-feng néhai kínai pártvezér frissen avatott szobrát, hogy megvédjék a lebontástól szülőhelyén, az észak-kínai Sanhszi tartományban - számolt be a sina.com hírportál pénteken.
Korábban
A magas talapzaton álló legalább 5 méteres bronzalak kabátja alatt összegombolt nyakú Mao-zubbonyt visel, karjait hátul összefonva lép. A szobrot Hua Kuo-feng születésének 95. évfordulójára emelték, január 27-én. A születésnap, február 16. után két nappal azonban a helyi hatóságok letakartatták és felállványozták, jelezvén, hogy bontásra kerül. Az online médiában megjelent hírek, fényképek és videofelvételek tanúsága szerint a bontás megakadályozására eleinte több százan, majd több ezren gyűltek össze. Az elégedetlenség helyenként a rendőrökkel való dulakodásba torkollott. Úgy tudni, a tartomány más részeiből is érkeztek tiltakozók. Csütörtökön délután még több száz ember maradt a helyszínen, mert nem hitték el, hogy a bontástól - legalábbis egyelőre - elállt a helyi vezetőség.
Hua Kuo-feng Mao Ce-tung hűséges támogatója és követője volt, aki Mao halála után, állítólag a "nagy kormányos" kiválasztottjaként követte a pártelnöki székben. Ő volt az egyetlen kínai politikus, aki egy időben volt kormányfő, pártelnök és a Központi Katonai Bizottság elnöke. A kulturális forradalom után része volt a négyek bandájának felelősségre vonásában, s bár 2008-ban bekövetkezett haláláig maoista maradt, nevét a kínai történelemben a politikai átmenethez kötik. Szülőhelyén, Csiaocseng megyében különösen nagy tisztelet övezi, 2011-ben "luxus" sírhelyet alakítottak ki a számára 12 millió jüan értékben (515,5 millió forint), részben azért is, hogy növeljék vele a hely turisztikai látogatottságát.
A helyiek egy része összefüggést lát a szoborbontási kísérlet és a múlt havi, arannyal borított Mao-szobor bontása között. Honan tartományban helyi vállalkozók, üzletemberek adományából, csaknem 3 millió jüanból (128,4 millió forint) készült az ülőalakos, 37 méter magas alkotás. Ám később arra hivatkozva, hogy nem volt rá engedély, lebontásra ítélték. Sanhsziban voltak, akik a jelenségből azt a következtetést vonták le, hogy Pekingben nem kívánják a Mao-kultuszt erősíteni.
Mindezzel egy időben a Zsenmin Zsipao című központi pártlap friss írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell erősíteni a kommunista párt központi vezetőségének magja iránti támogatást. A pártpropaganda a Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államelnök és köre mögé való felsorakozást hirdette meg, és mindenféle "frakciózást" károsnak ítélnek. Hszi egyébként nem titkoltan Teng Hsziao-ping néhai befolyásos kínai vezetőnek nagy tisztelője. Annak a határozottan reformista Tengnek, aki annak idején sikerrel érte el, hogy Hua Kuo-feng idő előtt visszavonuljon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.