Több ezer műkincset foglaltak le egy nemzetközi akcióban
2022. március 10. 13:35 MTI
Kulturális javak tiltott kereskedelme elleni nemzetközi művelet során 28 országban 52 embert állítottak elő, valamint lefoglaltak 9408 műkincset, köztük főként régészeti leleteket, bútorokat, érméket, festményeket és hangszereket – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.
Egy, a Tumaco-La Tolita kultúrából származó szobor (illusztráció) (Flickr / Xuan Che / CC BY 2.0)
Korábban
A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint a múlt év második felében, négy hónapon át tartó műveletben résztvevő országok bűnüldöző hatóságai repülőtereken, határátkelőhelyeken, valamint aukciósházakban, múzeumokban és magánlakásokban végeztek ellenőrzéseket.
Kiemelték: az akció során a francia vámhatóság 4231 régészeti leletet foglalt le, köztük mintegy háromezer érmét, valamint gyűrűket és kerámiadarabokat. Megállapították, hogy az elkövető régészeti lelőhelyeket fosztott ki egy fémdetektor segítségével.
Egy másik házkutatás során a francia hatóságok három, a Tumaco-La Tolita kultúrából származó ősi szobrocskát foglalt le.
A spanyol rendőrség 91 aranyérméből álló kincsleletet talált a Római Birodalom időszakából, becsült értéke félmillió euró (19 millió forint) a feketepiacon.
Az Egyesült Államok illetékes tisztjei egy szállítmányba rejtve 13 ősi mexikói leletet találtak. A román rendőrség egy 13. századi körmeneti keresztet talált, amely az eljárás végén visszakerült a Szeben megyei Nagydisznód evangélikus múzeumába, ahonnan 2016-ban ellopták. Az olasz hatóságok 79 különböző típusú és korú régészeti tárgyat foglaltak le.
A műkincsek tulajdonosai nem tudták igazolni a tárgyak származását, vagy hiányzott az ország területére való behozatalukat igazoló dokumentáció. A holland rendőrség Kees Verwey holland festőművész korábban ellopott két alkotását találták meg egy amszterdami aukciósház online katalógusa alapján.
A görög rendőrség tisztjei egy római kori márványoszlopot, valamint a hellenisztikus időszakból származó 13 érmét és három kerámiaedényt találtak. Az uniós hatóság megjegyezte: a fémdetektorok keresett eszközök a fosztogatók körében. Hét európai bűnüldöző hatóság jelentette, hogy összesen 90 olyan fémdetektort foglaltak le, amelyeket régészeti lelőhelyek kifosztására használtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.