Tizenegy év háborújával kivívott szabadsága sem oldotta meg Mexikó nehézségeit
2023. szeptember 16. 12:20 Múlt-kor
Korábban
Titkos mozgalom
A mexikói nemzeti tudat ébredésének egy korai előzménye volt Francisco Clavijero jezsuita pap történeti munkája. Clavijero szakítva a spanyol hagyományokkal, amelyek a történelem kezdetét a konkvisztádorok megérkezéséhez kötötték, a hódítás előtti idők kulturális fejlődésével is foglalkozott. Munkája a későbbi szerzők gondolkodására és műveire is hatással volt.
Az 1810-es esemény előzménye az Ibériai-félsziget 1808-as megszállása volt. Napóleon francia császár lemondásra kényszerítette IV. Károly spanyol királyt. Ebben a helyzetben a spanyoloknak már nem, míg a franciáknak még nem ért el a keze a tengerentúli területekig. Az összeomlás híre Új-Spanyolországba is eljutott, ahol a törvényes uralkodó elmozdítását kihasználva kísérletet tettek egy népképviseleti kormányzat felállítására, ez azonban ekkor még nem járt sikerrel.
Miguel Hidalgo a Guadalupe-i Szűzanyát ábrázoló zászlóval (Antonio Fabrés 1905-ös festménye)
A helyzet rendeződéséig a kreolok az alkirály ideiglenes hatalma mellett álltak ki a mexikóvárosi tanácsban. Az ő ellenzékükként a gachupínek közvetlenül a korona alá tartozó intézmények körül gyülekeztek. A két csoport közötti különbség a hatalom mibenléte körül bontakozott ki: az isteni eredetű autoritás állt szemben a népszuverenitással.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
1810. szeptember 16-án Miguel Hidalgo pap és politikus felkelést robbantott ki, amelyhez a szegénységben és elnyomásban élő vidéki lakosság tömegei csatlakoztak. Lelkesedésük azonban lényegesen felülmúlta katonai képzettségüket és fegyverzetüket. A spanyol hadsereg elleni összecsapások váltakozó sikerrel folytak. Hidalgót a következő évben elfogták és kivégezték, a mozgalom vezérévé José María Morelos vált, aki 1815-ben jutott elődjéhez hasonló sorsra.
A következő évtől gerillaháborúként folytatódott az ellenállás, a közben kiadott amnesztiarendelet miatt pedig megcsappant a harcolók száma. E mélypont után az 1820-as év hozott fordulatot. Ekkor ugyanis Mexikóvárosban titkos mozgalom szerveződött, melynek célja a tervezett – az egyház és az új-spanyolországi arisztokrácia érdekeit is sértő – új alkotmány bevezetésének megakadályozása volt, akár az elszakadás árán is.
Agustín de Iturbide ezredes (a bal oldali alak) Román Sagredo 1870-es festményén (Wikipedia / Jaontiveros / CC BY-SA 4.0)
Mexikó függetlenségét végül Agustín de Iturbide ezredes vívta ki, aki császárrá is koronáztatta magát. Császársága azonban nem tartott sokáig, ugyanis a köztársasági erők vezetője, Antonio Santa Anna tábornok először száműzte, majd 1824 júliusában kivégeztette. Még ugyanazon év októberében életbe lépett a Mexikói Szövetségi Köztársaság alkotmánya. Az új államalakulatnak a háború okozta károkkal és a gazdasági visszaeséssel kellett szembenéznie.
Az 1810-ben Mexikóban a függetlenségért indított felkelés szimbólumává a Guadalupei Szűz vált, szeptember 16-a pedig az ország nemzeti ünnepe lett.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 16. Reformáció és katolikus megújulás](/ih0Ax/label/.cut-640x400/807.jpg)
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap