Tíz színésznő, akik királyi sarjakkal voltak romantikus kapcsolatban
2018. május 18. 16:39 Múlt-kor
Korábban
Marguerite Bellanger (1838-1886)
A francia Marguerite Bellanger nyomorúságos szegénységbe született, de egy kis színészi tehetséggel és lehengerlő bájával nem sokáig maradt benne. Artistaként és műlovarnőként kezdte pályafutását, majd hamarosan színészkedni is kezdett, miközben Párizs egyik legnépszerűbb kurtizánjaként is elhíresült.
Leghíresebb kuncsaftja kétségtelenül III. Napóleon császár volt, akivel az eső elől menedéket keresve ismerkedett meg a Parc de Saint-Cloud-ban, 1863-ban. E romantikus kezdet után a pár tíz évig, Napóleon haláláig együtt volt, és egy fiuk is született. Annak ellenére, hogy Marguerite-nek továbbra is voltak más szeretői, Napóleon bőkezű penziót juttatott neki, és még egy várat is, ahol fiukkal élhetett. Napóleon 1873-as halála után Marguerite Angliába költözött, ahol egy katonatiszthez ment feleségül. Végül Franciaországban telepedtek le, és Marguerite 1886-ban ott is halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap