Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe
2017. március 29. 12:33
Korábban
A vadnyugati hősnő, akinek a családjáról kellett gondoskodnia
Martha Jane Canary Burke leginkább Calamity Jane néven lehet ismert a legendás amerikai vadnyugat kedvelői számára. Jane férfi ruhában járta az amerikai határvidéket, indiánokkal hadakozott „Vad” Bill Hickok társaságában és tehénpásztorként kereste kenyerét. A felfedezőként is elhíresült lány később Buffalo Bill Vadnyugati Show-jában is gyakran fellépett mint történetmesélő.
Életének kevéssé ismert része azonban az is, hogy édesanyja korai halálát követően, legidősebb testvérként már 14 évesen rá hárult a feladat, hogy segítse édesapját a család fenntartásában. Ennek során mindenféle munkát elvállalt, így dolgozott mosogatóként, szakácsként, pincérnőként, táncosként, sőt esetenként prostituáltként is. Feljegyzések szerint 22 éves korában az egyik legszebb lánynak tartották a Wyoming állam keleti részén működő, elsősorban helyi katonákat kiszolgáló szórakoztató központban, a Fort Laramie Three-Mile Hog Ranch-en.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap