Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe

Volt, aki Éva-kosztümben jelent meg egy jelmezbálon, és volt, aki a tragikus sorsú Mária Antóniával rivalizált. Behálózták az angol királyokat, de volt, akinél III. Napóleon is megfordult. Előfordult, hogy megölték szeretőjüket, sőt még az is, hogy az áldozat a haláluk után is a „szeretőjük maradt”. Következzen tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe.

Akiről istennőket mintáztak

Phryné azon kevés prostituált egyike volt, akinek szépségét ma szépművészeti múzeumok sorában csodálhatjuk meg. A híres kurtizán az ókori Görögországban élt a Kr. e. 4. században és gyakran állt modellt a kor híres festőjének, Apellésznek. Szeretői között volt Prakszitelész, a szobrász is, aki a hagyomány szerint Phryné alakját örökítette meg, amikor Afrodité istennő szobrát faragta. A későbbi elbeszélések szerint a lány olyan gazdaggá vált az évek során, hogy miután Nagy Sándor megostromolta Thébát és lerombolta annak falait, Phryné felajánlotta, hogy egy hatalmas összeggel segíti a városfal újjáépítését. Az elsőre nagylelkűnek tűnő adománynak azonban feltételt is szabott, hiszen az új falakra fel kellett vésni, hogy „Alexander lerombolta, de Phryné, a kurtizán újra felépítette.”

Az életéhez kapcsolódó legendás történetek mellett, Phryné leginkább arról vált híressé, hogy egy alkalommal bíróság elé állították valamilyen homályos vallási kérdés miatt. Ügyvédjének szerepét egyik szeretője, Hüpereidész, a híres szónok vállalta magára. Egy történet szerint végül úgy „győzte meg” a bírákat védence ártatlanságáról, hogy a tárgyalás során lehámozta annak ruháit, felfedve ezzel Phryné melleit a döntnökök előtt.

A velencei költő, akihez királyok jártak

Veronica Franco a reneszánsz Velence egyik legműveltebb asszonyának számított. Élete során két verseskötetet is megjelentetett és egy 1565-ös, a velencei prostituáltakról szóló kézikönyv már az egyik legelőkelőbb és legkeresettebb kurtizánként említette az akkor 20 éves Veronicát. A híres kereskedő köztársaságban ugyanis a prostituáltak két „kasztját” különböztették meg. Egyrészt léteztek az egyszerű, szolgáltatásaikat leginkább az alsóbb társadalmi rétegeknek kínáló utcalányok, akiket „cortigiana di lume” néven ismertek. Másrészt működtek a „cortigiana onesta” néven ismert hölgyek, akik a testi gyönyörök mellett intellektuális társaságot is nyújtottak kuncsaftjaiknak.

Veronicának már az édesanyja is egy híres cortigiana onesta volt, aki nagy gondot fordított arra, hogy lányát kiképezze a gazdag férfiak elcsábítására. Ennek eredményeképp Veronica már fiatalon feleségül ment egy tehetős velencei orvoshoz, de házasságuk nem volt sikeres és rövidesen véget is ért. Ettől fogva a lány édesanyja szakmáját követte és a korszak számos előkelősége, így például III. Henrik francia király is felkereste hálószobáját. Veronica szerencséje  1575-ben  áldozott le, amikor is egy pestisjárvány során előbb fosztogatók teljesen kirabolták otthonát, majd a járványt követően, 1577-ben perbe fogták boszorkányság vádjával. Ugyan befolyásos ismerősei révén sikerült megmenekülnie a máglyahaláltól, de vagyonát szinte teljesen elvesztette. Bár keveset tudunk későbbi életéről, de kutatók azt valószínűsítik, hogy 1591-ben viszonylagos szegénységben halt meg.

A királyi ágyas, akivel végzett a forradalom

Jeanne Bécu a 18. századi Párizs híres szépsége volt. Dús, szőke hajfürtjei és mandulavágású kék szeme rabul ejtette a francia fővárosban élő arisztokrácia férfi tagjainak szívét. Az akkor 25 éves lány 1768-ban találkozott első alkalommal XV. Lajos francia királlyal, akit azonnal elcsábított. A kortársak által csak Madame du Barry néven ismert kurtizán rövidesen a király hivatalos ágyasa lett, ezáltal pedig aktív szereplője a különféle udvari intrikáknak.

Az özvegy király teljesen nyíltan felvállalta kapcsolatát szeretőjével, aki így még a királyi család közös étkezésein is megjelenhetett. 1770-ben egy ilyen vacsorán találkozott először Madame du Barry és a francia udvarba csak nemrégiben érkezett Mária Antóniával, a francia trónörökös újdonsült feleségével. A tragikus sorsú leendő királyné elborzadt, amikor megtudta, hogy egy közönséges prostituálttal kell együtt mutatkoznia. A két nő között komoly rivalizálás alakult ki az évek során és kettejük kapcsolata csak tovább romlott, amikor Mária Antónia fültanúja volt, ahogy a királyi ágyas társasága édesanyját – Mária Terézia császárnét és magyar királynőt – gúnyolta. A hercegnő ezután, figyelmen kívül hagyva minden udvari protokollt, azt is megtagadta, hogy egyáltalán hozzá szóljon Madame du Barry-hez. Az ágyas emiatt dühösen panaszkodott is XV. Lajosnak, aki emiatt magához kérette az osztrák nagykövetet. A nagykövet ezután mindent elkövetett, hogy rávegye Mária Antóniát a békülésre. Ha ezt ugyan nem is, de legalább annyit sikerült elérnie, hogy a hercegnő legalább indirekten hozzászólt a királyi ágyashoz: „Milyen sokan vannak ma este Versailles-ban” – jegyezte meg egy fogadás alkalmával, miközben Madame du Barry mellett állt. Mivel közben nem tekintett a király szeretőjére, így lényegében rá hagyta, hogy eldöntse: neki szóltak-e egyáltalán a szavai.

Madame du Barry XV. Lajos halála után egy apácazárdában élt, de nem adatott neki hosszú és békés öregkor. A francia forradalom idején letartóztatták és azzal vádolták, hogy királypárti emigránsokat segített külföldre menekülni. A Forradalmi Törvényszék 1793-ban árulás miatt halálra ítélte és a guillotin alá küldte.

London sztárja, aki leszúrta egy vendégét

Sally Salisbury Sarah Pridden néven látta meg a napvilágot és már egészen fiatal korában megismerkedett a prostitúció világával. Kilenc éves volt, amikor elszökött otthonról és London utcáin próbált szerencsét. Rövidesen híre ment a „gyönyörű kislánynak, aki a City környékén röplapokat árul az iskolásfiúknak.” A röplapárusítás azonban csak álca volt, Sally fő bevételi forrása már ekkor az volt, hogy fél koronát kért a fiúktól egy óra vele töltött időért. Egy ideig a hírhedt skót kalandor és erőszaktevő, Francis Charteris szeretője volt, aki azonban elhagyta őt 14 éves korában.

Ezt követően London egyik legdrágább bordélyházába került, ahol komoly klientúrát épített ki az odalátogató arisztokraták köréből. Karrierjének egy híres botrány vetett véget, amikor Sally leszúrta egyik vendégét, egy bizonyos John Finch nevű férfit, amiért az végül valaki másnak adott két korábban neki ígért jegyet az operába. Sally-t az eset miatt egy év börtönbüntetésre ítélték, amely időszak alatt – valószínűleg szifilisz miatt – súlyosan belázasodott, és mindössze 32 éves korában, 1724-ben meghalt.

A színésznő, akinek a fiából herceg lett

Nell Gwynn színésznőként kezdte a karrierjét a 17. századi Angliában. Bár nem tudott írni és olvasni, szorgalmasan tanulta a színészmesterséget – igaz, gyakran pletykálták róla, hogy az előrejutásért összeállt híres férfi színészekkel is. Bármennyi is legyen igaz ezekből a pletykákból, Nell az 1660-as évekre a Stewart-restauráció korszakának ünnepelt előadójává vált és a legfelsőbb udvari körökkel is kapcsolatba került.

Rövidesen II. Károly angol király szeme is megakadt az alig 18 éves színésznőn és 1668-tól egyike volt a király 13 szeretőjének. Ugyan az uralkodó sosem ismerte el őt hivatalosan, így Nell Gwynn semmilyen címet nem kapott a Károly mellett töltött évei alatt, de azt sikerült elérnie, hogy egyik közös gyermekük nemesi címet kapjon. Nell Gwynn leszármazottai így az angol arisztokrácia tagjaiként a mai napig is viselik St. Albans hercegének címét.

A londoni bordélytól a francia udvarig

Emma Elizabeth Crouch 1835 körül született Londonban. Fiatal korában Franciaországban tanult egy egyházi bentlakásos iskolában, ahol egy magasan művelt fiatal hölggyé nevelkedett. Londonba visszatérve szigorú anyai nagyanyjával élt egészen az estéig, ami megváltoztatta az életét. Egy nap hazafelé tartva az utcán egy idősebb férfi lépett hozzá és elvitte magával egy kocsmába, ahol leitatta a lányt, majd végül elvette a szüzességét. Amikor Emma másnap felébredt a férfinek már hűlt helye volt, mindössze egy 5 fontos bankjegyet hagyott maga után – ami abban a korban nagy pénznek számított.

Valószínűleg ezen élmény hatására döntött úgy, hogy prostituáltnak áll. Kezdetben egy hírhedt londoni bordélyban kezdett dolgozni, majd hamarosan továbbállt Párizsba. Célja ekkor már egyértelműen az volt, hogy egy „kitartott” asszony legyen, akinek életét gondosan kiválogatott szeretői finanszírozzák. Bár a francia fővárosban kezdetben egyszerű utcai prostituáltként kellett tengetnie napjait, de fokozatosan sikerült felküzdenie magát az előkelő és gazdag réteg hálószobáiba. Ekkoriban vette fel a Cora Pearl nevet és a Párizsban töltött évei alatt olyan hírességeket is a szeretői között tudhatott, mint a holland trónörökös vagy éppen III. Napóleon császár unokatestvére, Napóleon Joseph Charles Paul Bonaparte.

Cora Pearl az 1860-as évekbeli Párizs valóságos „celebjévé” vált, hiszen nem álltak távol tőle a látványos és megbotránkoztató cselekedetek sem. Egy alkalommal szinte teljesen meztelenül, „Éva kosztümben” jelent meg egy jelmezbálon, míg egy vacsora alkalmával egy hatalmas tálon vitette be magát, mint a következő „fogást”. Előszeretettel használta ki szeretőinek egymás iránti féltékenységét annak érdekében, hogy saját tarifáját emelhesse. Fénykorában akár 10 ezer frankot is elkért egyetlen vele töltött éjszakáért.

Akinek még a kényelmes nyugdíjas lét is kijutott

Catherine Walters a 19. századi London igazi divatdiktátora volt. A gyönyörű és intelligens hölgy rendszeresen elkápráztatta rajongóit, amikor rendkívül szűk ruháiban lovagolni indult a Hyde Parkban. Nem csak az egyszerű emberek, de az igazi előkelőségek is a lábai előtt hevertek. Szeretői közé tartozott a walesi herceg, a későbbi VII. Edvárd angol király, III. Napóleon császár és a francia pénzügyminiszter Achille Fould is.

Más híres prostituáltakkal ellentétben Catherine hosszú életet mondhatott magáénak és fiatal korában gyűjtött vagyonát sem herdálta el. 1920-ban, 81. születésnapja előtt pár héttel hunyt el otthonában, amelynek értékét halálakor 2764 fontra becsülték.

A félvér madám

Lulu White életének kezdetéről meglehetősen kevés biztos adatot ismerünk. Valószínűleg egy Alabama állambeli farmon született, bár magáról azt állította, hogy valójában a Nyugat-indiai-szigetekről érkezett. 1906-ban 31 évesnek mondta magát, de kutatók szerint valójában néhány évvel idősebb lehetett. A kreol bőrű hölgy a Louisiana állambeli New Orleans városában tett szert igazán nagy hírnévre a 20. század első két évtizedében. Sok sikertelen vállalkozás után, a város 1897 és 1917 között működő, Storyville névre keresztelt piros lámpás negyedében nyitott egy bordélyházat, amely hamarosan az egyik legtöbb vendéget vonzó intézménnyé vált.

Az Octoroon Szalon fénykorában közel 40 prostituáltat foglalkoztatott, a vendégeket pedig 5 nagyobb társalgóval és 15 hálószobával várták. A bordély a város híres dzsessz-kultúrájának igazi központjává vált. Lulu White sorsa a piros lámpás negyed sorsával párhuzamosan áldozott le. A város 1917-ben a bordélyok betiltása és felszámolása mellett döntött, amelynek Lulu szalonja is áldozatul esett. Az egykor sikeres madámot néhány évvel később tiltott alkohol árusításért egy időre le is tartóztatták.

A vadnyugati hősnő, akinek a családjáról kellett gondoskodnia

Martha Jane Canary Burke leginkább Calamity Jane néven lehet ismert a legendás amerikai vadnyugat kedvelői számára. Jane férfi ruhában járta az amerikai határvidéket, indiánokkal hadakozott „Vad” Bill Hickok társaságában és tehénpásztorként kereste kenyerét. A felfedezőként is elhíresült lány később Buffalo Bill Vadnyugati Show-jában is gyakran fellépett mint történetmesélő.

Életének kevéssé ismert része azonban az is, hogy édesanyja korai halálát követően, legidősebb testvérként már 14 évesen rá hárult a feladat, hogy segítse édesapját a család fenntartásában. Ennek során mindenféle munkát elvállalt, így dolgozott mosogatóként, szakácsként, pincérnőként, táncosként, sőt esetenként prostituáltként is. Feljegyzések szerint 22 éves korában az egyik legszebb lánynak tartották a Wyoming állam keleti részén működő, elsősorban helyi katonákat kiszolgáló szórakoztató központban, a Fort Laramie Three-Mile Hog Ranch-en.

A nekrofil gésa

Sada Abe 17 éves volt, amikor kezelhetetlen viselkedése miatt családja eladta őt egy gésa-háznak. A gésák kiképzése azonban hosszú éveket vett általában igénybe, amely Sada Abe esetében elmaradt, így sosem volt igazán esélye arra, hogy komoly karriert fusson be. Ezért rövidesen prostituáltként kezdett dolgozni, amelynek során szifilisszel is megfertőződött.

Nevéhez kapcsolódik Japán 20. századi történetének egyik legnagyobb szex-botránya. 1936-ban a lány Oszaka városának hírhedt Tobita negyedének egyik bordélyházában dolgozott, amikor letartóztatták egy szeretője meggyilkolása miatt. Az áldozat a bordély egyik perverz vendége volt, akinek különleges kívánságai közé tartozott, hogy fojtogassák őt szex közben. Egy ilyen alkalommal történt, hogy Sada Abe meggyilkolta őt, majd az egyértelműen mentális problémákkal küzdő lány levágta a férfi nemi szerveit és a kimonójába rejtette azokat.

Miközben a rendőrök keresték őt, Sada Abe az öngyilkosság gondolatával is eljátszott. Ekkor egy búcsúlevelet is írt barátainak, amiben azt is részletezte, hogy pontosan mit is csinált meghalt szeretője testrészeivel: „Nagyon vonzódtam Ishida péniszéhez és úgy éreztem csak azután távozhatok, hogy elbúcsúztam tőle. Kicsomagoltam a papírból és hosszan bámultam a péniszt és a herezacskót. A számba vettem, sőt megpróbáltam magamba is illeszteni... de nem sikerült, bárhogy is próbáltam. Ezután úgy döntöttem, hogy elmenekülök (...) Végül le fogok ugrani az Ikoma-hegyről, miközben magamhoz szorítom a péniszét.”

Sada Abe letartóztatását követően az áldozat nemi szerveit elkobozták és a Tokiói Egyetem orvostudományi múzeumába szállították. A második világháborút követően egy rövid ideig még ki is állították a bizarr történet mementóit.