Tíz éve ellopott holland festmények kerültek elő Ukrajnában
2015. december 8. 12:32 MTI
Tíz évvel ezelőtt ellopott holland mesterművek kerültek elő Ukrajnában, ám fennáll a veszélye, hogy az alkotásokat a feketepiacon akarják értékesíteni - közölte hétfőn az a hollandiai múzeum, ahonnan annak idején lába kelt a műveknek.
Korábban
A 17. századból való 24 festményt - köztük Jan Linsen, Jan van Goyen és Jacob Waben alkotásait - 2005 januárjában vitték el a hoorni Westfries Múzeumból. Az intézmény közleménye szerint a tolvajok hetven ezüsttárgyat is zsebre tettek, mielőtt nyom nélkül kereket oldottak.
Öt hónappal ezelőtt egy ultranacionalista milícia két tagja jelent meg a kijevi holland nagykövetségen, azt állítva, hogy az összes festményt megtalálták. Az ezüsttárgyakról nem esett szó. A két férfi azt mondta, hogy a polgárháború sújtotta Kelet-Ukrajna egy villájában találtak rá a műalkotásokra és bizonyítékként mutattak egy képet, amelyen a festmények egyike látható egy ukrajnai lap friss számával együtt.
A múzeum szerint "a férfiak azt mondták, hogy vissza akarják adni a festményeket", de nem akarják bevonni az ukrajnai hatóságokat. A holland kormány úgy döntött, hogy esélyt ad a hoorni múzeumnak a képek visszaszerzésére és felfogadott egy történészt a tárgyalások segítésére.
Arthur Brand szerint azonban egyértelmű, hogy a milíciának teljesen irreális elképzelései vannak az érintett műtárgyak valós értékéről, ugyanis 50 millió eurót kértek értük. A szakértő elmondta nekik, hogy a hasonló festmények jelenlegi piaci árát tekintve a lopott gyűjtemény értéke 250 ezer és 1,3 millió euró (78-406 millió forint) között mozog, az egyes alkotások állapotától függően.
Tíz évvel ezelőtt ugyan még tízmillió euróra értékelték az ellopott festményeket, ám azok állapota mostanra sokat romolhatott. A milícia végül ötmillió euró "nyomravezetői díjat" követelt, ami a tárgyalássorozat beszüntetéséhez vezetett. A múzeum most azért hozta nyilvánosságra a történteket, mert attól tart, hogy a festmények a feketepiacon köthetnek ki. Ad Geerdink múzeumigazgató szerint erősen valószínű, hogy a képeket immár másoknak is kínálják és könnyen lehet, hogy néhányat közülük már el is adtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap