Ötezer évvel ezelőtt élt szokatlanul magas és erős emberek maradványaira bukkantak Kínában
2017. július 6. 10:46 MTI
A kelet-kínai Santung tartományban feltárt sírokból előkerült csontok 1,9 méter és 1,8 méter magas emberekről árulkodnak. „És ez csupán a csontszerkezet. Amennyiben ez az ember tényleg létezett, akkor egészen biztosan magasabb volt 1,9 méternél” - mondta Fang Huj, a Santungi Egyetem munkatársa. A régészek 2016 óta végeznek ásatásokat a Csiaocsia nevű falunál: 104 épület maradványait, 205 sírt és 20 áldozati gödröt tárnak fel. A romok a késő neolitikus Lungsan-kultúra idejéből származnak.
Korábban
Fang szerint a Lungsan-kultúra idején a Sárga folyó középső és alsó szakaszán már léteztek mezőgazdasági települések és bőséges, változatos táplálékforrások álltak az emberek rendelkezésére, akiknek a fizikai felépítése is megváltozott. A köles volt a legfőbb gabonaféle és az emberek már disznót is tartottak. A sírok egy részében disznócsontokat és -fogakat találtak.
Az „óriások” sírjai a többiekéhez képest nagyobbak voltak. Ezek az emberek feltehetőleg magas társadalmi ranggal bírtak és megengedhették maguknak a jobb élelmeket.
Santung tartomány lakói egyébként a magasságukat tartják az egyik legmeghatározóbb ismertetőjegyüknek. Mindezt a hivatalos statisztikák is alátámasztják: 2015-ben egy Santungban élő 18 éves férfi átlagmagassága 1,753 méter, míg az országos átlag 1,72 méter volt. (A régió híres szülöttei közé tartozó Konfuciusz is állítólag nagyjából 1,9 méter magas volt.)
Az ásatási munkálatokat végző régészek szerint a házak romjai arra utalnak, hogy az emberek egészen kényelmes körülmények között éltek, otthonaikban például különválasztották a hálószobát és a konyhát, színes edényeket és jáde tárgyakat használtak, valamint csatornákat is kiépítettek. Ötezer évvel ezelőtt ez a terület lehetett a mai Santung tartomány északi részének politikai, gazdasági és kulturális központja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap