Több mint száz év után került csak elő a Himnusz kézirata
2020. január 22. 14:02 MTI
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, mert Kölcsey Ferenc – a kézirat tanúsága szerint – 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt, amelyet hivatalosan csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.
Korábban
Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust, amelynek kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le.
A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő „a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül, de 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot. Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagokban gyűjtötte verseit.
A Hymnust tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt és csak több mint egy évszázados lappangás után, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába. A Hymnus tintamarás miatt megsérült kézirata két lapon található.
A Himnusz megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével.
Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel.
Akkoriban ünnepi alkalmakkor még felváltva vagy együtt énekelték a Szózattal, a szabadságharc leverését követő elnyomás időszakában aztán – mondhatni közmegegyezéses alapon – a Himnusz lett a magyarok nemzeti imádsága.
A Himnuszt hivatalosan csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.
A 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény I. cikke is kimondja: „Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben. Szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.
A Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december 29-én határozott a magyar kultúra napjának megtartásáról, a rendezvényekre először 1989 januárjában került sor.
Az ünnep alkalmából a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről.
Kiállításokat és koncerteket szerveznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak, megrendezik az Együtt szaval a nemzet című programot és a Magyar Drámaíró Verseny döntőjét.
Ekkor adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket is, többek között a Márai Sándor-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat és a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, a Minősített Közművelődési Intézmény címet és a Közművelődési Minőség Díjat, a legjobb szolgáltatást nyújtó könyvtáraknak a Minősített Könyvtár címet, Kolozsvárott pedig az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.