Öt női veterán, aki megérdemelné, hogy támaszpont viselje nevüket
2020. augusztus 5. 16:56 Múlt-kor
Korábban
Charity Adams Earley: az első afroamerikai női katonatiszt
Charity Adams a második világháborúban, még a WAAC-ben kezdte meg szolgálatát, azonban a korabeli szegregált haderő szabályai itt is érvényesek voltak: más fekete nőkkel szolgált egy kizárólag színes bőrűekből álló egységben.
A matematika-fizika szakon diplomás Earley civilként tanárnő volt, a WAAC megalakulása után azonban érdekelte a háborúban való részvétel. Felvételét követően ő lett az első afroamerikai nő, aki tiszti rendfokozatot szerzett a hadsereghez integrált WAC-ben, majd 1944-ben az ő egysége volt az egyetlen színes bőrűekből álló WAC-alakulat, amely külföldön is szolgált.
Az eddigre őrnagyi rendfokozatot elérő Earley által vezetett 6888. központi postai irányzászlóalj feladata a levelek eljuttatása volt a frontvonalban szolgáló katonáknak. A háború káoszában napi 65 000 küldeményt dolgoztak fel, amivel messze kitűntek a mezőnyből.
Európai szolgálata során Adams többször összetűzésbe került fehér elöljáróival a szegregációs előírások be nem tartása miatt, azonban ez nem akadályozta a további előmenetelben: alezredesként, a WAC-ben elérhető legmagasabb rendfokozat birtokosaként szerelt le a háború végén, és újból tanárként helyezkedett el. Mindemellett a közszolgálat egyik oszlopos alakjává vált Ohio államban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap