Öt canterbury érsek maradványát rejtette egy titkos londoni kripta
2017. április 18. 08:33 MTI
Öt canterburyi érsek maradványait találták meg egy egykori középkori londoni templom titkos kriptájában a Canterbury érsek londoni rezidenciája mellett.
A lambethi St Mary templom helyén álló Garden Museum felújításakor találtak rá az építőmunkások a titkos kriptára, amely 30 koporsót rejtett.
Korábban
"Számos koporsót találtunk, az egyik tetején egy aranykorona volt - mondta el a BBC-nek Karl Patten, a felújítást végző vállalkozás menedzsere. Az emberi maradványok többsége az 1600-as évekből való. Néhány koporsón névtáblát is találtak, az egyiken Richard Bancroft neve volt, aki 1604 és 1610 között töltötte be Cantebury érsekének tisztét, a másik John Moore maradványait rejti, aki 1783 és 1805 között volt az anglikán egyház vallási vezetője. Moore feleségének maradványait is megtalálták egy másik koporsóban.
Richard Bancroft érseksége idején adták ki a Biblia új angol fordítását 1611-ben. A St Mary templom anyakönyve szerint három másik érseket is a kriptába temettek, köztük Frederick Cornwallist, aki 1768-1783 között volt érsek, Matthew Huttont (1757-1758) és Thomas Tenisont (1695-1715). A maradványokat egyelőre nem azonosították a szakemberek.
A St Mary templomot a 11. században építették a Westminster-apátsággal átellenben, a Temze túlpartján. A templomnak kettős élete volt, egyrészt Lambeth falu temploma volt, másrészt a canterburyi érsek londoni palotájának is egyfajta szárnyépülete volt. Az évszázadok során számos érsek és családja imádkozott itt, és döntött úgy, hogy itt temessék el - mondta Christopher Woodward, a múzeum igazgatója. A templom helyén az 1970-es években létesült a Garden Museum.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap