Született: 1677-ben, meghalt: 1933-ban
2014. december 3. 12:11
Egy kínai szóbeszéd szerint Li Csing-jün 256 éven át élt ezen a földön, hosszú életének titka a kínai harcművészetek, a helyes étrend és a többtucatnyi gyógynövény volt. Bár ez első hallásra hihetetlen túlzásnak tűnik, néhány forrás megerősíti a gyógyfűkereskedőként dolgozó matuzsálem négy évszázadon átívelő élettörténetét.
Korábban
1930-ban a The New York Times egyik cikkében egy igen meghökkentő állítás döbbentette meg az olvasókat: Vu Csung-csüh, a Csengtu Egyetem professzora felfedezett egy, a kínai birodalmi kormány által 1827-ben készített feljegyzést, amelyben gratulálnak egy bizonyos Li Csing-jünnek 150. születésnapja alkalmából. Azonban ez még nem minden: fél évszázaddal később, 1877-ben ismét köszöntötték az akkor már a 200. születésnapját ünneplő kínait.
A lap munkatársa először 1928-ban járt utána a kevésbé hihető történetnek, s meglepve tapasztalta, hogy a még akkor is életben lévő Li környezetében lévő idős emberek többsége azt állította, hogy még a nagyszüleik is ismerték őt gyermekkorukból, s a matuzsálem már akkor is felnőtt volt.
Az amerikai újság tudósítójának Ta Liu tajcsicsüan mester (egy kínai harcművészet, jelentése: legvégső ököl), Li tanítványa így magyarázta a nem mindennapi jelenséget: a 130 éves Li mester a hegyekben találkozott egy több mint 500 éves remetével, aki megtanította őt a pakuacsangra (az egyik legismertebb kínai harcművészetre), valamint a csikungra (egy ősi kínai energia torna és meditáció, amely serkenti a csi keringését a testben, és javítja az egészséget), továbbá az étrendjére vonatkozó tanácsokkal látta el.
Ta Liu szerint "a mester hosszú életének titka abban rejtőzik, hogy 120 éve minden egyes nap elvégzi a gyakorlatokat, rendszeresen, pontosan és őszintén". 1933-ban természetes halállal hunyt el Li, aki barátainak azt mondta, hogy "mindent megtettem e világban, amit meg kellett tennem, most hazamegyek".
A matuzsálem halála után Jang Szen tábornok vizsgálatot indított, hogy mi is állhat Li hosszú életének hátterében, illetve hogy valóban hány évet is élt. A nyilvánosság elé tárt jelentés szerint Li gyógyfűkereskedő volt, pecsétviaszgombával (kínai neve Ling Zhi, amely szellemnövényt jelent), goji bogyóval (fogyasztásának tulajdonítják a hosszan tartó fiatalos közérzetet, szépséget, erőt), vad ginzenggel (gyökerét szellemi és fizikai erőnlétfokozónak hiszik), valamint fürtös sülyfűvel (az ősz hajat feketébe fordítja) és az ún. ázsiai gázlóval dolgozott. Ezekkel és még számos Kínában fellelhető gyógynövénnyel ízesítette ételeit, amelyet általában rizsborral "öntözött" meg. Linek állítólag az 1930-as években már 200 leszármazottja volt, s 23 felesége volt életben.
A Nemzeti Forradalmi Hadsereg tábornoka 1927-ben meginvitálta Lit szecsuáni otthonába. Így írt róla: "remek látású, fürge léptű, körülbelül 210 centiméter magas, körmei hosszúak, arca pirospozsgás". A valószínűleg egyetlen fennmaradt fénykép itt készült róla.
Li Csing-jün azt állította magáról, hogy 1736-ban született, azonban néhány vitatott forrás szerint rosszul emlékezett az öreg, ugyanis 1677-ben láthatta meg a napvilágot. Abból a szempontból végül is mindegy, hogy 197 vagy 256 évet élt, hiszen ha a hihetetlen történet igaz is lenne, életkora alapján messze megelőzné a francia "csúcstartó" Jeanne Calment-t, aki 122 évesen és 164 naposan távozott az élők sorából 1997-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Már gyermekként lelkesedett Trójáért Heinrich Schliemann
- Máig nem tudni pontosan, kik voltak a rejtélyes ókori város, Petra építői
- Lumbini buddhista szobrai
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter
- Furcsa módon eltemetett „vámpírgyermek” sírjára bukkantak Visegrádon
- Sokat elárulnak a lápokban talált múmiák a régi Európáról
- Sírhalmaik mesélnek a szkítákról, a sztyeppe legendás harcosairól
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.