2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

Konfuciusz tanításaira ma is odafigyelnek a kínaiak

2014. szeptember 30. 12:43 MTI

A Konfuciusz által képviselt értékek a mai napig meghatározó jelleggel bírnak a kínai társadalomban, de a filozófus tanításai a politikai retorikának is mindinkább részét jelentik - mondták el az MTI-nek kínai szakértők Konfuciusz születésének évfordulója kapcsán.

Konfuciusz (i. e. 551-479) "észrevétlenül" van jelen évezredek óta a kínai emberek életében, tanításai máig "azok túlhangsúlyozása nélkül" meghatározzák, formálják a társadalmat - fogalmazott az MTI-nek Jang Kuo-csien, a Kelet-kínai Tanárképző Egyetem nyugalmazott professzora. A család központi szerepe, az ősök tisztelete egyértelműen konfuciánus értékek, a filozófus gondolatai széles körben, így például a mai kínai iskolarendszerben és az állami hivatalnokok kiválasztásában is tükröződnek - mondta Jang.

A mindennapi élet felgyorsulásával, a külföldi hatások mind fokozottabb beáramlásával és az elmúlt évtizedek hatalmas gazdasági-társadalmi változásai következtében "elvesző viszonyítási pontok" következtében a kínai emberek mind inkább a biztos alapnak számító gondolatokhoz térnek vissza - így a professzor. Az elmúlt években a konfuciuszi tanítások iránti érdeklődés érezhetően megnőtt, jól mutatja ezt, hogy nemcsak az egyszerű emberek, de a politikusok, üzletemberek is ezekből a gondolatokból merítenek.

A kelet-ázsiai ország egyik leghíresebb filozófusaként számon tartott, bölcseleteiben emberközpontúságot hangsúlyozó Konfuciusz születésének országszerte szeptember 28-án ünnepelték 2565-ik évfordulóját. A filozófusra emlékező  nemzetközi szimpóziumon - kínai elnöki tisztségben első alkalommal megjelenő - Hszi Csin-ping beszédében úgy fogalmazott, a filozófus gondolatai a tradicionális kínai kultúra szerves részét képzik, s így a társadalmi rend fenntartásának alapjaként szolgálnak.

Hszi beszédeiben maga gyakran idézi Konfuciuszt, akinek eszméi a kormányzati célkitűzések "szlogenjeként" is jól hatnak - mondta el egy hétvégi, Sanghajban a filozófus emlékére megrendezett konferencián Csang Ji-vu, a Pekingi Egyetem Kína-professzora. A kutató szerint a Konfuciusz által hangsúlyozott erényközpontúság, a döntéshozók önfejlesztésének szükségessége, az országot vezetők követendő példaképként használt morális fennsőbbsége mind visszaköszönnek a kormány által meghirdetett irányokban, így többek közt az állami szférában dolgozók kötelező szerénységét illetően, a korrupcióellenes és a takarékossági kampányban is, de a korábban, Hu Csin-tao elnöksége idejéből származó "társadalmi harmónia" eszméje szintén Konfuciusztól származik. A fórum résztvevői ugyanakkor azt is hangsúlyozták, a két és félezer éves gondolatrendszer teljes egészében nem illeszthető bele a modern gondolkodás kereteibe, így azok szűrése, kritikája is szükséges.

A filozófus gondolatai a mindennapok és politika mellett az üzleti életben is visszaköszönnek. Az elmúlt években számos tanulmány és könyv született arról, a tanításokat hogyan lehet alkalmazni a gazdaságban, illetve üzlet kötésekor. Konfuciusz mai napig érvényes tanácsokkal és irányadással segít az üzleti stratégia lefektetését, de például a pénzzel bánásra is megtanít - írja Csao Jü-kung A siker kínai titkai: Öt inspiráló Konfuciusz-i érték című sikerkönyvében. Sanghaj városában kurzusokat és esti iskolát is szerveznek a konfuciánus értékek üzleti életben való alkalmazásának témájában, s a visszajelzések szerint azok iránt komoly kereslet mutatkozik.

A filozófus halálát követően Konfuciusz eszméi nem voltak mindig szívesen fogadottak a kínai vezetők körében. Azok a Han-dinasztia (i. e. 206 - i. sz. 220) idején hivatalos államideológiaként szolgáltak, a dinasztia felbomlásával veszítettek jelentőségükből. A konfucianizmus újhulláma, a neo-konfucianizmus a Tang-dinasztia (618-907) idejére tehető, s befolyása az 1900-as évek elejéig fennmaradt. Konfuciusz tanításait a kulturális forradalom (1966-76) ideje alatt üldözték, az országos problémák gyökerének nevezték. Az eszméket Mao Ce-tung halálát követően rehabilitálták, s azok az ezredforduló bekövetkeztével erősödtek meg ismét jelentősen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár