Szinte minden területen meghatározták Anglia történelmét az uralkodói által kötött házasságok
2022. szeptember 7. 16:25 Múlt-kor
Korábban
Rózsák és királynék
III. Eduárd fiának, Eduárdnak (1330–1376), a Fekete Hercegnek a házassága Kenti Johannával két okból is szokatlannak tűnhetett a kortársak szemében. Egyfelől az ara rokona volt Eduárd herceg apjának és anyjának is, másfelől pedig már két házasságon túl volt.
Első férjével titokban házasodott meg, de annak keresztes hadjáraton történő távollétében a családja hozzákényszerítette a második férjéhez, és kijelentette, hogy az első házassága érvénytelen volt.
Mikor az első férj hazatért, kiharcolta a pápánál, hogy tekintse érvényesnek a házasságát, amiben a feleség újabb vallomása is szerepet játszott. Johanna és Eduárd herceg szintén titokban esküdtek össze, azelőtt, hogy a pápai engedély megérkezett volna, de később sor került egy hivatalos ceremóniára is.
Anjou Margit
III. Eduárd után trónt II. Richárd (1377–1399) örökölte, aki ellen édesanyja első házasságából származó féltestvére lázadt fel, de Kenti Johanna rá tudta beszélni a fiát, hogy kegyelmezzen meg a lázadónak. A rózsák háborújában kulcsszerep jutott Anjou Margitnak, aki a mentálisan bizonytalan férje, VI. Henrik (1422–1461, 1470–1471) helyett kormányozta Angliát.
Mivel a házasságuk megkötésekor a királyon már kiütköztek az őrület jelei, ezért néhányan azt is megkérdőjelezik, hogy egyetlen fiuk, Lancasteri Eduárd herceg (1453–1471) valóban az uralkodó gyermeke lett volna. A York-házzal következetesen szemben álló királyné azonban a Tewkesburynél vívott csatában 1471-ben elveszítette a fiát, férje pedig börtönben halt meg.
A győztes IV. Eduárd (1461–1470, 1471–1483) házasságai körül sem volt minden rendben. Rangon alul kötött házasságot Elizabeth Woodville-lel, akitől utóda, V. Eduárd (1483) született. A kiskorú uralkodó ellen azonban fellépett nagybátyja, III. Richárd (1483–1485), aki bizonyítékokat faragott arról, hogy IV. Eduárd korábban elvette Eleanor Talbotot, ezért a házassága érvénytelen, a fiatal Eduárd pedig törvénytelen gyermek, így a trón őt, Richárdot illeti.
Bátyja gyermekei gyorsan eltűntek a Tower mélyén, ő pedig Anglia királya lehetett, amíg VII. Henrik (1485–1509) le nem győzte. Henrik felesége IV. Eduárd és Elizabeth Woodville legidősebb lánya volt, így azt a házasságot törvényesnek ismertette el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap