Szinte ismeretlen fáraó sírját találták meg Egyiptomban
2015. április 23. 08:39
Az óegyiptomi 3. dinasztia uralkodója, Haba fáraó 4600 éves sírját találták meg a Nílus deltavidékén, Quesna városában - jelentette be az egyiptomi műemlékvédelmi miniszter.
Korábban
"A felfedezés jelentősége abban rejlik, hogy a memphiszi nekropolisz volt a 3. dinasztia uralkodóinak temetkezési helye, nem pedig Quesna" - fogalmazott Mamdúh Mohamed ed-Damáti. Hozzátette: Haba quesnai sírja számos, a tartomány adminisztrációjával és az egyiptomi Óbirodalom temetkezési szokásaival kapcsolatos kérdést vet fel.
Haba fáraó sírját a londoni Egypt Exploration Society (EES) szakemberei fedezték fel geofizikai kutatás során. "2010-ben egy sártéglából épült masztabát (rézsűs falú, téglából vagy kőből épült sírépítmény - a szerk.) találtunk Quesnában. A feltárások 2014-ig folytatódtak, ekkor egy, a fáraó szereh-keretbe foglalt nevét tartalmazó pecsétre bukkantunk, miáltal sikerült azonosítani a sírt" - közölte Joanne Rowland ásatásvezető. A sírkamrát még az ókorban kifosztották, azonban elég kerámia- és kőedény maradt a helyszínen az építmény datálásához.
A felfedezés azért is rendkívüli, mert Habáról (Khaba) szinte semmit nem lehet tudni. A fáraó az óegyiptomi 3. dinasztia tagja, sem származása, sem a dinasztiában elfoglalt időrendi helye, sem uralkodásának időtartama és ideje nem tisztázott. Személye a gízai piramisok és Abu-Szír között található, Zavijet el-Arjan mellett fekvő, ún. Réteges piramis kapcsán lehet ismerős, ám az csak azért kapcsolódik a nevéhez, mert a környező masztabákban sokszor tűnik fel a neve.
Egyiptológusok szerint Haba (nevének jelentése: sugárzó lélek) viszonylag rövid ideig, i.e. 2670 körül uralkodott, elődje Nebka vagy Szehemhet lehetett; a turini papiruszon utána egy Hudzsefaként rekonstruált név olvasható, míg az abüdoszi királylista ugyanezen a helyen egy Szedzsesz nevet említ. Haba utóda talán fia, Huni lehetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 2024.05.06.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 2024.05.06.