Szinte a teljes emberi történelmet végigkísérte a koponyalékelés, mint orvosi beavatkozás
2022. április 3. 15:57 Múlt-kor
Korábban
Újkori lépések
Bár mind az eszközök, mind a technológia fejlődött a középkorban és az újkorban, valójában a betegségek természetéről sokáig igen keveset tudtak. Louis Pasteur fedezte fel, hogy a különböző műtéteket követő üszkösödésért mikroorganizmusok a felelősek. Az ő újításainak köszönhetően alakult ki az antiszeptikus sebészet, ami lényegesen csökkentette az operációkon átesett betegek halálozási arányát.
A baktériumok ellen karbolsavat használt, valamint a kezét, az eszközöket és a kötéseket is megtisztította, valamint leszámolt azzal a gyakorlattal, hogy utcai ruhában végezték el a műtéteket. A következő évtizedekben a műtéti ruházat komoly fejlődésen ment keresztül.
18. századi trepanáló eszköz
Ezzel párhuzamosan a 19. század elhozta az altatásban alkalmazott szerek forradalmát is. A korábbi évszázadokban mindig problémát okozott a betegek altatása, a technika fejlődésével pedig egyre több anyaggal kísérleteztek. A korábbi évszázadokban az alkoholt kiszorították az ópiumszármazékok, de egyik sem felelt meg igazán a műtéti céloknak.
Próbálkoztak a kéjgázzal, dietil-éterrel, kokainszármazékokkal, morfiummal és még hipnózissal is. Ezekkel a szerekkel többféle probléma is akadt. Egyfelől az adagolásuk kiszámíthatatlan volt, a felsorolt anyagokat könnyen túladagolhatták. A másik gondot a mellékhatások jelentették. A műtét alatti hányást, vagy a beavatkozást követő függőséget el kellett kerülni.
A század folyamán ezért szép lassan kifejlődött a professzionális aneszteziológia, amely összegyűjtötte, rendszerezte és alkalmazta a műtéti tapasztalatokat, így az egyes műtétekhez, például a koponyán történő beavatkozásokhoz is egyre nagyobb eséllyel választották ki a megfelelő szereket. Az is igaz, hogy az agy működését még nem ismerték eléggé, így előfordult, hogy a műtétek után, a felépülés ellenére, váratlan mellékhatások léptek fel, mint például a részleges amnézia, vagy a jelentős személyiségváltozás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap