2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
ITT támogathatsz bennünket

Színészek jogvédelmét biztosító törvény is viseli az Oscar-díjas Olivia de Havilland nevét

2021. július 1. 17:33 MTI

2021. július 1-jén lenne 105 éves Olivia de Havilland kétszeres Oscar-díjas filmszínésznő, az Elfújta a szél egyik főszereplője.  A színésznőt 2008-ban George W. Bush amerikai elnök az Egyesült Államok legmagasabb, művészeknek odaítélt állami kitüntetésével (National Medal of Arts) jutalmazta.

Olivia de Havilland 1935-ben
Olivia de Havilland 1935-ben

Angol szülők gyermekeként Tokióban született. Testvére, Joan Fontaine egy évvel később látta meg a napvilágot, vetélkedésük egész életüket végigkísérte. Olivia hároméves volt, amikor szüleik elváltak, ők anyjával és húgával Kaliforniába költöztek.

Tizennyolc évesen, egy iskolai előadáson fedezte fel a híres rendező Max Reinhardt, aki a színpadon és a filmen is rábízta Shakespeare Szentivánéji álom című színművének főszerepét, és ő ajánlotta be a fiatal lányt a Warner stúdióhoz is, ahol azonnal hétéves szerződést kötöttek vele.

A publikum megkedvelte a ragyogó szemű szépséget, egyik rendezője így bókolt neki: „Olivia a legnagyobb művészet birtokában van. Úgy tud játszani, mintha egyáltalában nem játszana.” 1935-ben már három filmben alakított főszerepet a szívtipró Erroll Flynn oldalán, és igazi sztár lett. Az 1930-as évek végén ők voltak a legsikeresebb szerelmespár a filmvásznon, összesen nyolc filmet forgattak együtt. 

A színésznőt 1939-ben David O. Selznick producer „kölcsönkérte” minden idők egyik legsikeresebb filmje, az Elfújta a szél egyik főszerepéhez. A bájos Melanie Hamilton megformálásához alapos kutatómunkába kezdett, s mivel akkor még nem volt gyermeke, egy szülészetet is meglátogatott, hogy meggyőzően tudjon majd vajúdni. Alakításáért megkapta első Oscar-jelölését, ekkor még a mellékszereplő kategóriában.

1941-ben a Hold Back the Dawn című drámáért már a legjobb női főszereplőként jelölték az aranyszoborra, de végül nem ő, hanem legnagyobb vetélytársa, saját húga vehette át a díjat a Gyanakvó szerelem című Hitchcock-film főszerepéért. Fontaine később úgy emlékezett vissza a díjátadóra, hogy amikor elhangzott a neve, azt gondolta, nővére ráugrik, és hajánál fogva tépi meg.

A születésük óta tartó rivalizálást a díjátadó csak tovább mélyítette. Amikor 1947-ben de Havilland is megkapta az Oscart, húga gratulálni akart neki, de ő tudomást sem vett róla. Anyjuk hetvenes években bekövetkezett halála után már nem is beszéltek egymással, párharcukra Fontaine 2013-ban bekövetkezett halála tett pontot, mégpedig úgy, hogy nem békültek ki egymással.

De Havilland a negyvenes évek elején beleunt abba, hogy „tüneményes szépségként” skatulyázták be, komolyabb kihívásokra vágyott. Szerepeket utasított vissza, mire a Warner stúdió felfüggesztette. Az évekig tartó jogvita 1944-ben az ő győzelmével ért véget. A per következményeként született a de Havilland-törvény, mely a színészek jogvédelmét erősítette meg a stúdiókkal szemben, és hét évben maximálta a szerződések időtartamát. A színésznő kivívta kollégái elismerését, még húga is úgy nyilatkozott, hogy nagy szolgálatot tett Hollywoodnak.

Ezután két filmre szóló szerződést írt alá a Paramount Pictures stúdióval, és kirobbanó sikerrel tért vissza a filmvászonra. A Kisiklott élet című, 1946-ban bemutatott melodráma női főszerepéért Oscar-díjjal tüntették ki, rá négy évre pedig – Montgomery Clift partnereként – Az örökösnőben nyújtott alakításáért megkapta a második Oscart. (de Havilland és Fontaine az egyedüli testvérek, akik főszerepért mindketten megkapták az Oscar-díjat).

Egyre gyakrabban lépett fel színházakban is. Sorra alakította a neurotikus-excentrikus szerepeket, 1952-ben óriási sikert aratott Daphne du Maurier Rachel unokahúgom című regényéből készült film főszereplőjeként. A hatvanas években Hollywood valóságos „horrorkirálynőt” formált belőle, hol bennragadt egy liftben (Nő csapdában), hol pedig keresztre feszítették (Johanna nőpápa).

1965-ben a Cannes-i Filmfesztivál első női zsűritagja volt. Említést érdemel még az 1986-os Anasztázia című történelmi sorozatban nyújtott alakítása is, melyért 1987-ben Golden Globe-díjat nyert. Utoljára 1988-ban lépett fel: Bessie-t, a trónról lemondott VIII. Eduárd brit király feleségének nagynénjét alakította egy tévéfilmben.

A 1950-es évek közepe óta Párizsban élő színésznő, aki 1941-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot, kétszer ment férjhez, és kétszer vált el. Mindkét házasságából egy-egy gyermeke született. A színésznőt 2008-ban George W. Bush amerikai elnök az Egyesült Államok legmagasabb, művészeknek odaítélt állami kitüntetésével (National Medal of Arts) jutalmazta, 2010-ben a Becsületrend lovagi fokozatát vehette át Nicolas Sarkozy francia elnöktől, sőt, 2017-ben, 101 évesen megkapta a Brit Birodalom Rendjének lovagparancsnoki fokozatát. 2020. július 26-án, párizsi otthonában, álmában érte a halál. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Melanie Hamilton szerepében az Elfújta a szél című filmbenLegnagyobb riválisa és húga, Joan Fontaine
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár