Szexuális zaklatás és prostitúció a színfalak mögött – a párizsi balett sötét titkai

2018. január 8. 14:27

A színpad reflektorfényei, a csillogás és a tapsvihar csak az egyik felét képzeték egy 19. századi balettáncosnő életének. A másik része a színfalak mögött zajlott és leginkább a nélkülözés, a kőkemény edzések, sok esetben pedig a prostitúció és legkülönfélébb szexuális zaklatások jellemezték.

Korábban

A Párizsi Opera Balettet 1669-ben alapították mint a világ első, professzionális balettársulatát és a – jelenleg Nemzeti Opera néven működő – intézet napjainkig a nemzetközi balettvilág egyik legkiemelkedőbb műhelyének számít. Az előadások többségét az 1875-ben átadott Garnier Palota impozáns épületében tekinthetjük meg, amelynek falai között nem csak számtalan fantasztikus produkció kapott helyet, hanem itt zajlottak a francia balett talán legsötétebb eseményei is.

A táncosnők általában nagyon fiatalon, még kisgyermekként kerültek az operához, ahol kezdetét vette a hosszadalmas felkészülés. Éveken keresztül gyakoroltak az intézmény tánciskolájában, ahol katonai szigorúságú gyakorlatokat és kőkemény vizsgákat kellett elvégezniük, mielőtt egyáltalán lehetőségük nyílt volna egy-egy áhított szerep megszerzésére és egy állandó pozícióra a balettársulatnál.

A jól fizető szerepekig tartó hosszú úton kisebb statisztaszerepekkel igyekeztek fenntartani magukat. A sokszor csak „kis patkányokként” emlegetett balettáncosok gyakran voltak csontsoványak és általában használt ruhákban jártak. Nem meglepő, hogy sokuk kénytelen volt saját testét is áruba bocsátani a megélhetéshez. Az Opera gazdag és előkelő nézőközönségnek férfitagjai részéről pedig igencsak volt kereslet ilyesfajta szolgáltatásokra.

Az Operába járó férfiak – akiket a korban csak bérletesekként emlegettek – általában nem is az előadások művészi értéke miatt fizettek elő, hanem sokkal inkább azért, hogy lehetőségük legyen megszemlélni és mintegy katalógusszerűen kiválasztani a nekik tetsző lányokat.

A Garnier Palotában a színpad mögött egy díszes csarnok, az úgynevezett Foyer de la Danse helyezkedik el. A táncosok itt tudtak bemelegíteni az előttük álló előadásokra és begyakorolni a szükséges mozdulatokat. A termet azonban elsősorban nem a táncosok, hanem sokkal inkább a bérletesek igényeihez igazították. A borsos belépődíjat megfizető vendégek ugyanis szabadon bejárhattak ide, így az előadások után a terem megtelt a korabeli elit tagjaival. Politikusok, nemesek és pénzemberek itt kereshették fel az előzőleg kiszemelt balerinákat, hogy aztán különféle ajánlatokat tegyenek nekik.

A táncosoktól pedig elvárt volt, hogy eleget tegyenek a bérletesek kívánságainak. A befolyásos vendégek ugyanis közvetlen hatással voltak arra, hogy melyik lány kap meg egy-egy szerepet vagy arra, hogy éppen ki kaphat állandó állást a társulatnál. Így ha valaki előre akart lépni karrierjében, az kénytelen volt belemenni a párizsi balett kétes üzelmeibe.

A jelenség természetesen rányomta a bélyegét a balett társadalmi megítélésére is. A 19. századi francia közvélemény a balerinákat egyértelműen a prostituáltakkal azonosította, így még azok a táncosnők sem tudták levakarni magukról ezt a gyanút, akik egyébként sikeresen kivonták magukat a Garnier Palotában működő húspiacról és pusztán képességeiknek köszönhetően tettek szert hírnévre.