Szexmentes hetek, bordélyházak, bujaság és böjt – a középkori szexualitás titkai
2020. május 2. 08:17 Czókos Gergő
Korábban
Leprás gyerekek és buja apácák
A nemi vágy gyakran erősebb volt az elkárhozástól és a túlvilágon való bűnhődéstől való félelemnél. A fürdőházakban a középkori egyház minden morális rosszallása ellenére meztelenül fürdőztek együtt férfiak és nők. Az egyházi szertartásokba népi termékenységrítusok is beépültek, középkori templomok oszlopfőin pedig gyakorta lehetett látni rontáselhárítás céljából elhelyezett női és férfi nemi szerveket. A szigorú tilalmak által okozott feszültség enyhítését szolgálták a különböző népi ünnepek és mulatságok során tapasztalható szabadosabb légkör, valamint a gyakran látható obszcén jelenetek is.
A falvakban persze nem mindig elégedtek meg a szabadságnak a szigorú erkölcs kifigurázása által nyújtott illúziójával. Caesarius arles-i püspök a VI. században arról számolt be, hogy a tanulatlan falusiaknak jóval gyakrabban születtek leprás gyerekeik, mint a tanult városiaknak, amit az egyházi elöljáró egyértelműen kapcsolatba hozott az előírt napokon gyakorolt önmegtartóztatás hiányával. Bár nem ez az egyetlen példa, amely közvetve a szabályok be nem tartására utal, összességében nagyon nehéz meghatározni, hogyan viszonyultak az emberek a szigorú előírásokhoz.
A bujaság szabályozott keretek között történő gyakorlására a házasság mellett a prostitúció szolgált. A szent köteléken kívüli szabályozott örömszerzés intézménye iránt – amelynek létezését Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás is nélkülözhetetlennek, a társadalmi béke fenntartása zálogának tekintette – a XI–XII. században a kereszteseknek köszönhetően egyre nagyobb kereslet mutatkozott.
Bár bűnös tevékenységnek számított, a középkori Európa városaiban szükséges rosszként általában eltűrték. A bordélyházakat egyházi támogatással hoztak létre, amelyeket nem ritkán a papok és szerzetesek is látogattak. A papokra vonatkozó középkori mondás, a „Si non caste, tamen caute!” (vagyis: „Ha nem is tisztán, legalább titokban”) ráadásul arra enged következtetni, hogy a klérus tagjai nem csak az örömlányok szolgáltatásait vették igénybe.
Emellett a kolostorok sem voltak minden esetben mentesek a hús bűneitől. Egy strasbourgi rend magistere 1261-ben például kifejtette, hogy ha egy apáca mégis bűnbe esik, jobb, ha papi személlyel paráználkodik, a vétke ez esetben ugyanis valamivel kisebb. A középkor vége felé néhány zárda és kolostor már nem hivatalos bordélyházként is funkcionált.
Gyönyörök kertje
A középkor századai során gyakorta volt vita tárgya, hogy vajon melyik félnek nagyobb a gyönyöre szex közben. Míg Arisztotelész vélekedése szerint télen a férfiak, nyáron a nők élvezik jobban a szexet, Hippokratész amellett foglalt állást, hogy bár a nők hosszabb ideig élveznek, sokkal gyengébben. A középkor századai során ez a – férfi-női viszonyban jelen lévő alá-fölé rendeltséget tükröző – szemlélet határozta meg a gyönyör nemspecifikus intenzitásának kérdését. Voltak, akik még ennél is tovább mentek.
A középkor egyik legnagyobb természettudósa, Albertus Magnus kijelentette, hogy minél magasabb rendű egy lény, annál jobban élvez: vagyis a férfi gyönyöre nagyobb, mint a nőé. A gyönyör megítélésében némi változás a XIII. században Petrus Aponensisnek köszönhetően következett be. Ő amellett érvelt, hogy bár a nő kétszer élvez, a férfi gyönyöre nagyobb. Végkövetkeztetése még változatlanul a férfiuralmat tükrözte, ám a kérdés felvetése már önmagában paradigmaváltást jelzett. Ez a nézet a XVII. századig maradt meghatározó a keresztények körében, amikor is egy Francesco Plazzoni nevű padovai orvos azzal rukkolt elő, hogy: a nő gyönyöre nagyobb, mint a férfié.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap