Szerte a világban ma is látható Kleopátra királynő építészeti öröksége

Aki járt már a római Szent Péter-székesegyházban, vagy a tévé előtt ülve figyelemmel követte a húsvéti vagy a karácsonyi pápai áldást, tudja, hogy a kereszténység legfontosabb épülete előtt elhelyezkedő óriási tér közepén egy 25 méter magas obeliszk áll. Kevesen ismerik azonban a monumentális gránitoszlop történetét, amely egészen az ókori Egyiptomra, mégpedig VII. Kleopátra, a Julius Caesart és Marcus Antoniust is elcsábító egyiptomi királynő uralkodásának idejére vezethető vissza. Bár nem a kalandos történetű obeliszk az egyetlen, ma is megcsodálható műemlék, amely Kleopátra uralkodásához köthető, az évezredek folyamán számos felbecsülhetetlen értékű kincs vált a természet szeszélyességének vagy az emberek gyarlóságának áldozatává.

A varázslatos szentély

„Úgy teli van áldozati adományokkal, mint semelyik más város, körbe-körbe teli festményekkel, szobrokkal, valamint ezüst és arany tárgyakkal.” – írta csodálattal a Kleopátra által építtetett lenyűgöző szentélyről, a Caesareumról a város szülötte, a zsidó filozófus Philón (Kr. e. 20 körül − Kr. u. 50 körül).

Az egyiptomi királynő a templomot egy hatalmas épületegyüttes, Marcus Antonius héróonjának részeként képzelte el: a szentélyben a nép élő félistenként tisztelhette volna Kleopátra szeretőjét.

Az épület megépítése az egyiptomi királynő uralkodásának utolsó éveiben kezdődött, de a templom Kr. e. 30-ban, vagyis Egyiptom római megszállásának – egyben Marcus Antonius és Kleopátra halálának – évében még nem készült el.

Az építkezési munkálatok befejező szakaszát végül a megszálló római hatóságok vezényelték le, és a templom Róma új uralkodója, Augustus kultuszának színhelyévé alakult át.

Az egyiptomi vallás hagyományos elemeivel feldíszített szentély kisajátítása hozzájárult ahhoz, hogy Augustust fáraóként, legitim egyiptomi uralkodóként fogadták el a Nílus-menti ország lakosai.

A kereszténység térhódításának köszönhetően a templom a 4. századtól kezdve a Krisztus-hívők istentiszteleteinek színhelyéül szolgált. Az építményt 912-ben egy hatalmas földrengés elpusztította, és napjainkban több méterrel az alexandriai földfelszín alatt fekszik.

Caligula obeliszkje

A Róma városának látképéhez közel két évezrede hozzátartozó hatalmas vörös gránitoszlop az ókori Egyiptom utolsó obeliszkje volt. Az építmény kultúrtörténeti jelentősége vitathatatlan, ugyanis ennek köszönhető, hogy a római hódítók átvették ezt az építménytípust.

A 33 méter magas obeliszk – amelyet Kleopátra parancsára valamikor a Kr. e. 30-as években készítettek el – szintén részét képezte a korábban már említett alexandriai épületkomplexumnak: a Caesareum mögött, a városra néző hatalmas téren, a Forum Iuliumon (később Forum Augusti) állították fel.

Kleopátra valószínűleg egy hatalmas, földre rajzolt lapóraszámlap, vagyis solarium mutatójának, gnómonjának szánta, amely az általa vetett árnyék segítségével mutatta volna az időt.

Az obeliszk nem sokáig maradt Alexandriában: a Kr. u. 37 és 41 között uralkodó Caligula császár Rómába vitette, ahol az édesanyja, Agrippina kertjében épített (és csak Nero császár uralkodása alatt befejezett) ún. circusban állíttatta fel.

A gránitoszlop a középkorban a keresztény mitológia részévé vált. Elterjedt ugyanis a legenda, hogy az obeliszket maga Salamon király készítette el. Ráadásul azon a helyen állt, ahol Nero Kr. u. 64-ben hatalmas vérengzést rendezett a Róma felgyújtásával vádolt keresztények között.

A hagyomány szerint az áldozatok egyikét, Péter apostolt az obeliszktől nem messze feszítették keresztre. Az építményt végül – egy tetejére helyezett kereszttel kiegészítve – V. Sixtus pápasága alatt, 1586-ban szállították át a Szent Péter térre. Az obeliszk a kereszténység pogányok felett aratott győzelmének szimbólumává vált.

„Kleopátra tűi”

Az alexandriai kikötőre néző Caesareum templom bejáratához Kr. e. 12-13-tól két obeliszket állítottak a római megszállók. Az eredetileg Héliopoliszban álló vörös gránit oszlopokat III. Thotmesz fáraó emeltette a Kr. e. 15. században.

Az obeliszkeket, melyek közül az egyik 209, míg a másik 224 tonnát nyom, és kb. 21 méter magasak, félrevezető módon „Kleopátra tűi” néven ismerte meg a világ. Annak ellenére ugyanis, hogy valószínűleg a királynő is tervbe vette az obeliszkek Alexandriába történő szállítását, nem sok közük van Egyiptom utolsó fáraójához.

Az obeliszkek még ma is megcsodálhatóak, ám már régóta nem Egyiptomba kell utaznia annak, aki látni szeretné őket. Az egyik 1878 óta Londonban található. Átszállítása előtt az obeliszket egy vitorlássá alakított, Kleopátra névre keresztelt hatalmas vashengerbe zárták, amelyet egy Olga nevű gőzös után kötöttek. A különös „hajóhad” három héten át zavartalanul folytatta útját, ekkor azonban bekövetkezett a katasztrófa.

1877. október 14-én a Vizcayai-öbölben egy óriási vihar következtében a Kleopátra teljesen irányíthatatlanná vált. Az Olgáról egy hatfős mentőcsapatot küldtek segítségül, de az önkéntesek elmerültek a hánykolódó tengeren. Viszont Henry Cartert, a Kleopátra kapitányát hatfős legénységével együtt sikerült megmenteni.

Az eltűntnek hitt Kleopátrára végül spanyol halászhajók találtak rá négy nappal a katasztrófa után. Az Olga közben kikötött az angliai Falmouthban, ahol a legénység egyik tagjára egy távirat várt, amely első gyermeke megszületéséről tájékoztatta. Az üzenet címzettje azonban a tengerbe veszők egyike volt, így már nem olvashatta el a jó hírt.

A Kleopátra végül 1878. január 21-én ért partot Londonban, „Kleopátra tűjét” pedig szeptember 21-én állították fel Londonban. A másik „tű” költöztetése közben nem merültek fel hasonló problémák. 1880-ban szállították el a Caesareum romjai elől New Yorkba, és 1881 januárjában már fel is állították a Central Parkban.

Goddio elméletei

A természeti erők haragjának nem csak a Caesareum esett áldozatul. A számos földrengés, a tengerszint-emelkedés, valamint a Nílus-delta süllyedésének következtében a korábbi alexandriai királyi negyed nagy része gyakorlatilag teljesen víz alá került.

Az elsüllyedt városrész kinézetéről Franck Goddio és csapata munkásságának köszönhetően viszont viszonylag pontos képet alkothatunk.

A '90-es évek óta kutató francia felfedező és társai nevéhez fűződik többek között a víz alatt fekvő Antirhodos szigetének felfedezése, ahol a feltételezések szerint Kleopátra palotája állt egykoron.

Goddio a helyszínen talált régészeti leletekből (főként kőtömbök és fadeszkák) jutott erre a következtetésre, ám ezt az elméletet megfelelő bizonyítékok hiányában manapság már többen is megkérdőjelezik.

Számos szakértő hasonlóan szkeptikus álláspontot képvisel a feltételezett Ízisz-szentély létezésével kapcsolatban is. Goddióék az Antirhodos maradványainál talált, kanópuszedényt tartó Ízisz-pap szobra révén jutottak arra a következtetésre, hogy az elsüllyedt szigeten egy Ízisz-szentélynek kellett állnia.

Bár való igaz, hogy Kleopátra Ízisz istennő földi megtestesítőjeként tekintett magára, a szobor önmagában még nem jelent bizonyítékot a szentély létezésére. A kutatók azonban nem adják fel, és rendületlenül kutatnak a feltételezésüket igazoló régészeti leletek után.

Cukorgyár Hermopoliszban

Az Alexandriától délre fekvő Hermopolisz szentélyét a korábban említett építményekkel ellentétben nem a természeti csapások, hanem az emberi beavatkozás tette tönkre.

Kleopátra uralkodásának idején a városban – a királynő és fia, Caesarion tiszteletére – egy ún. mammiszit, vagyis gyermekistenek imádására szolgáló szentélyt létesítettek. A mammisziben található ábrázolások egyikén Kleopátra isteni segítséggel hozza világra Caesariont, más jelenteken pedig istenek jelenlétében szoptatja Caesartól született fiát.

Az ábrázolások világos üzenetet hordoztak: a hatalmát az istenektől származtató Caesarion Kleopátra legitim utódjaként való elfogadtatásának szándékával készültek.

Az épület hosszú évszázadokon át ellenállt az időjárási viszontagságoknak, az emberi erővel azonban nem bírt. 1861-ben az építmény kulturális jelentőségével mérsékelten tisztában levő vállalkozók ugyanis úgy gondolták, hogy a szentély területe lesz a legmegfelelőbb hely a település cukorgyárának felépítésére. Az átalakító munkálatok 1863-ban fejeződtek be.

Szerencsére a porosz régészet úttörője, Richard Lepsius 1840-es években – vagyis nem sokkal a vállalkozói beavatkozás előtt – Hermopoliszban is megfordult egyiptomi expedíciója során, így az általa összegyűjtött és lejegyzett információk alapján képet alkothatunk a szentély eredeti felépítéséről.

Dendera

A denderai Hathor-templom az egyetlen épségben maradt épület, amelynek mai állapota nagyjából a Kleopátra idejében kialakult képet tükrözi. A helyiek körében a tehén alakjában imádott Hathor istennő kultusza terjedt el, így kézenfekvő volt, hogy az épületek jellegét is ehhez igazítsák.

Az építkezések sorozatát az Óbirodalom VI. dinasztiájából származó I. Pepi fáraó kezdte meg a Kr.e. 3. évezredben, de a bővítések és átépítések a Közép- és Újbirodalom időszakában is folyamatosak voltak.

Az épület bizonyos részei tehát már korábban is megvoltak, de a templom megépítése nagyrészt Kleopátra nevéhez köthető (érdekesség, hogy a szentély mellett egy gyógyító központ is volt, ahol elmebetegeket kúráltak).

A munkálatok még XII. Ptolemaiosz uralkodása idején Kr. e. 54-ben kezdődtek, és Kr. e. 20-21 környékén fejeződtek be. Az egyiptomi királynő nagy kedvvel irányította az építkezést, a templom falaira kerülő képek megtervezését pedig saját maga felügyelte. Ez pedig nem kis erőfeszítésébe kerülhetett, az épületben ugyanis nem kevesebb, mint 73 Kleopátra-ábrázolás található.

A templom egyik legfőbb ékessége a déli fal. Az itt található reliefeken Kleopátrát és Caesarral közös fiát, Caesariont örökítették meg, amint az isteneknek áldoznak. Kleopátrát Ízisz-Hathor koronával ábrázolták, Caesarion pedig Alsó- és Felső-Egyiptom kettős koronáját viseli.

Nagy szerencse, hogy a Hathor-templomot a lenyűgöző reliefekkel együtt még manapság is meg lehet tekinteni. Sajnos ez kevés Kleopátra uralkodása alatt keletkezett tárgyi emlékről mondható el.