Szerte a világban ma is látható Kleopátra királynő építészeti öröksége
2020. december 16. 14:22 Múlt-kor
Korábban
Goddio elméletei
A természeti erők haragjának nem csak a Caesareum esett áldozatul. A számos földrengés, a tengerszint-emelkedés, valamint a Nílus-delta süllyedésének következtében a korábbi alexandriai királyi negyed nagy része gyakorlatilag teljesen víz alá került.
Az elsüllyedt városrész kinézetéről Franck Goddio és csapata munkásságának köszönhetően viszont viszonylag pontos képet alkothatunk.
A '90-es évek óta kutató francia felfedező és társai nevéhez fűződik többek között a víz alatt fekvő Antirhodos szigetének felfedezése, ahol a feltételezések szerint Kleopátra palotája állt egykoron.
Goddio a helyszínen talált régészeti leletekből (főként kőtömbök és fadeszkák) jutott erre a következtetésre, ám ezt az elméletet megfelelő bizonyítékok hiányában manapság már többen is megkérdőjelezik.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Számos szakértő hasonlóan szkeptikus álláspontot képvisel a feltételezett Ízisz-szentély létezésével kapcsolatban is. Goddióék az Antirhodos maradványainál talált, kanópuszedényt tartó Ízisz-pap szobra révén jutottak arra a következtetésre, hogy az elsüllyedt szigeten egy Ízisz-szentélynek kellett állnia.
Bár való igaz, hogy Kleopátra Ízisz istennő földi megtestesítőjeként tekintett magára, a szobor önmagában még nem jelent bizonyítékot a szentély létezésére. A kutatók azonban nem adják fel, és rendületlenül kutatnak a feltételezésüket igazoló régészeti leletek után.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)