Szent Patriktól a Nagypénteki egyezményig – 11 mérföldkő Írország történelméből
2018. április 6. 18:51 Múlt-kor
Korábban
A húsvéti felkelés tizenöt vezető alakjának kivégzése
1916 májusában kilenc nap folyamán tizenöt férfit vezettek ki dohos celláikból a dublini Kilmainham fegyházban a kőtörő udvarra, hogy kivégzőosztag elé állítsák őket. A férfiak az április végén Dublin középső részén kirobbant, úgynevezett húsvéti felkelés vezetői voltak. Egyikőjük, James Connolly munkásaktivista, nem tudott lábra állni, miután egy orvlövész lövedéke a bokáján találta el – őt egy székbe kötözve végezték ki. Magát a felkelést már néhány nap után leverték. Dublin központjának jelentős része nagy károkat szenvedett a tűz, a lövöldözés és a robbanások következtében, a halálos áldozatok jelentős része pedig civil volt.
A vérontás és a pusztítás miatt a közvélemény nem állt a lázadók pártján, de a brit hatóságok azon döntése, hogy a vezetőket kivégzik, egyik napról a másikra változtatott ezen. A tizenöt férfi hőssé vált, és a közhangulat radikalizálódott. Ez megadta az alaphangot az elkövetkező öt mozgalmas évnek, amelynek során Írország nagy részében véget ért a brit uralom, és 1922-ben megalakult az Ír Szabadállam.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap