Szemüveges marha és farkas társasozik egy bécsi ház középkori freskóján
2017. május 8. 13:16
Enea Silvio Bartolomeo Piccolomini, ismertebb nevén II. Piusz pápa (1458-1464) kedvelte Bécset, egy alkalommal azt mondta, hogy az osztrák tartományok legnagyobb városának csodás épületei kívül-belül lenyűgöző festményekkel vannak díszítve. Minden bizonnyal nem Szent Péter utódját akarta megcáfolni az a 16. század eleji festő, aki a történelmi belvárosban ma is látható freskót készítette, amelyen egy szemüveges szarvasmarha és egy farkas ostáblán játszik.
Korábban
A főként vallási vagy történelmi témájú, középkori ábrák legtöbbje már régen elpusztult az évszázadok során, azonban az egyiken a szerencsének köszönhetően nem fogott az idő vasfoga. Bécs történelmi belvárosában található Hasenaus (jelentése: nyúlház) homlokzatán egy farkas és egy szemüveges szarvasmarha látható, amint éppen a korban kedvelt ostábla (backgammon) társasjátékot játszák. A tábla mögött egy ember látható, aki egy légycsapóhoz hasonlító tárgyat tart a kezében, talán azért, hogy ily módon is csökkentse a zavaró körülményeket a játékosok számára.
Az abszurd jelenet egyes vélemények szerint a protestánsok és katolikusok feszültségének allegóriáját kívánja megjeleníteni. A freskóból az nem derül ki, hogy végül melyik oldal nyert. Egy érdekes elmélet szerint a mögöttük álló ember egy prémkereskedő (a légycsapó pedig inkább egy szebb kivitelezésű ostor), és csak arra vár, hogy befejeződjön a játék, a vesztest pedig elvihesse.
A falfestményt a 16. század elejére datálják (van aki 1509 körülire, ám ekkor még nem lépett fel Luther, így protestáns-katolikus harcra épülő elmélet sem állja meg a helyét). A házat eredetileg a középkori élet mindennapi jeleneteit ábrázoló képek borították, az egyik legnagyobb festmény pedig egy nyúlvadászatot jelenített meg, amelyről a ház is a nevét kapta. A 18. században felújították az épületet, amely során mindegyik jelenet elveszett, azonban az egyik legérdekesebb freskó töredéke fennmaradt az utókornak.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai](/ih0Ax/label/.cut-640x400/805.jpg)
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)