Szálasi a népbíróság előtt – az egyetlen kivégzett magyar államfő
2016. március 1. 14:04 Csernus Szilveszter
Az utolsó szó négy órán át
Bár mint ismeretes, a népbírósági törvénykezés minden esetben erős érzelmi túlfűtöttségről árulkodott és az ítéleteket is történelmi kontextusba helyezték, Szálasinak egy egész ideológiai-politikai védőbeszédet engedélyeztek az utolsó szó jogán. Az egyetlen kivégzett magyar államfő, ugyanis nem fukarkodott a szavakkal: négy órán keresztül mondta utolsó beszédét.
A volt nemzetvezető igazságosságáról és „halálosan szeretett nemzetéről” értekezett, emellett a háborús főbűnösök ügyében tárgyilagosabb bíráskodást kért: javaslata szerint egy olyan nemzetközi bíróságra lett volna szükség, amely a háborúban semleges nemzetek képviselőiből állana. Ezek után a hungarista ideológiát mutatta be, filozofált az emberi társadalomról, Európa történelméről, szociológiájáról és Magyarország európai szerepéről. Ismét leszögezte, hogy hűtlenséget (mai fogalmaink szerint: hazaárulást) azért nem követtek el a nyilasok a németekkel való együttműködésük során, mert azok egyrészt a szövetségeseink voltak, másrészt egyéb forrásokból már korábban értesültek mindenről, amiről a nyilasok tájékoztatták őket. Ismét szólt Hitler haditechnikai fejlesztéseiről, mint a háború megnyerésének zálogáról, majd Jankó Péter negyedórás szünetet rendelt el.
Beszéde második felében Szálasi a zsidókérdésről értekezett. Véleménye szerint ő egy külön zsidó államban képzelte el a zsidóság jövőjét, és magyarázkodott a nyilasok zsidópolitikájának egyes véres mozzanataival kapcsolatban is. Ekkor már nemcsak a közönség, de az ügyészek is közbeszóltak, mire Szálasi lezárni készült négyórás beszédét. Befejezésképpen megköszönte mindenkinek, aki mellette harcolt, illetve tisztelgett az „ellenség hős lelkű harcosainak és hőslelkű lakosságának” is.
A legismertebb nevéhez fűződő idézetével zárta beszédét, miszerint: „nemzetünk szolgálatában meg lehet halni, de elfáradni soha. Isten legyen nemzetemmel. Végeztem”. Két ügyész is válaszolt az utolsó szó jogán elmondott beszédre, a népügyész például a nyilas uralom alatt kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre tárgyalásával hasonlította össze, ahol nem volt joga a terheltnek négy órás beszédet tartani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap