2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szabadkőművesek akadályozták a Titanic ügyében folytatott vizsgálatot?

2015. november 24. 16:58

Korábban nem ismert, szabadkőművesek neveit tartalmazó listákat hozott nyilvánosságra egy genealógiával foglalkozó brit honlap. A dokumentumokból kiderül, hogy a szabadkőművesek sokkal komolyabban befolyásolhatták a Titanic elsüllyedése ügyében lefolytatott vizsgálatot, mint a kutatók azt korábban gondolták. 

Az Ancestry nevű angol genealógiai oldal nemrég hozta nyilvánosságra azt a kétmillió szabadkőműves nevét tartalmazó titkos archívumot, amelyből kiderül, hogy a katasztrófa okaival kapcsolatban lefolytatott vizsgálatban hatalmas szerepe volt a szabadkőműveseknek. Az újonnan nyilvánosságra került dokumentumok alapján megállapítható, hogy nemcsak a vizsgálatot felügyelő bíró és a vezető nyomozók voltak szabadkőművesek, hanem sokan azok közül is, akik, sokak számára érthetetlen módon, végül megúszták a felelősségre vonást.

Míg az amerikai szenátus a White Star Line, valamint a brit kereskedelmi minisztériumot felelősségét is megállapította a botrányosan kis számú mentőcsónak szállítását is lehetővé tevő, laza szabályozás miatt, addig a Lord Mersey által vezetett vizsgálat szerint a brit kereskedelmi tárca nem hibáztatható az eseményekért (hozzá kell tenni, hogy a vizsgálatot maga a minisztérium vezette). A mindenki által csak Lord Mersey néven ismert John Charles Bigham a dokumentumok szerint 1881-től szabadkőműves volt. Talán még ennél is érdekesebb tény, hogy a kereskedelmi minisztériumot akkoriban vezető Sydney Buxton 1888-ban csatlakozott egy kelet-londoni, limehouse-i páholyhoz.

Emellett a vizsgálatban részt vevő szakértők közül legalább öt (többek között a hajóépítészet szakértője, John Harvard professzor, valamint Edward Cheston mérnök) szerepel a szabadkőművesek neveit tartalmazó listán. Lord Pirrie, aki nemcsak a Titanicot megépítő belfasti Harland és Wolff hajógyárat vezette, hanem a White Star anyavállalata egyik igazgatójaként is tevékenykedett, szintén szabadkőműves volt (1904-ben lépett be a montreali Szent György-páholyba).

Nic Compton Titanic-szakértő szerint a hajó katasztrófáját követő vizsgálat a britek körében szerecsenmosdatásként van elkönyvelve, mivel a legtöbb érintettet felmentették. A vizsgálat során mindössze három utast kérdeztek ki az első osztályról. „Arra alapozva, hogy ekkoriban a legtöbb hajó mindenféle komoly következmény nélkül ütközött teljes sebességgel jéghegynek, még Smith kapitányt is felmentették” – mondta el a szakértő.

Az egyetlen, akit mindkét vizsgálat során elítéltek, az SS Californian kapitánya volt. A katasztrófa idején a Titanictól mintegy 13 kilométerre tartózkodó hajó legénysége látta a Titanicról indított jelzőtüzeket, de nem tettek semmit, csak akkor, amikor már túl késő volt. Mint Compton elmondta, a vizsgálat során főként olyan kérdésekkel foglalkoztak, mint hogy Sir Cosmo Duff Gordon valóban lefizette-e az 1-es számú mentőcsónak legénységét, hogy ne menjenek vissza, és mentsenek ki másokat is az óceánból, vagy hogy Bruce Ismay tényleg gyáván viselkedett-e.    

A vizsgálat szerint Smith kapitány azt tette, amelyet bárki más tett volna az ő pozíciójában. Mivel a hajó vízre szállását a brit kereskedelmi minisztérium hagyta jóvá, sokak szerint érthető, hogy nem ítélte el hanyagságért sem saját magát, sem a White Start, sem annak anyavállalatát, a Nemzetközi Tengeri Kereskedelmi Vállalatot, mivel ehhez nem fűződött érdeke. Ennek ellenére továbbra is kérdés marad, mennyiben játszott szerepet a leginkább érintettek felelősségre vonásának elmaradásában az a tény, hogy sokan közülük szabadkőművesek voltak. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Titanic süllyedéseLord MerseySydney Buxton

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár