Stonehenge walesi építői

2004. június 22.-Múlt-kor

Stonehenge építői Walesből érkeztek - állítják azok a régészek, akik hét ember maradványait tárták fel a rejtélyes kőkör közelében. A kultikus építmény talán nem is eredeti, hanem csak másolat.

Stonehenge csak másolat?

Csak másolat volna?
A szenzációs lelet nemcsak a rejtélyes Stonehenge eredetéről árul egy keveset, de a kőkorszakot követő európai népvándorlásokról is. Bár Stonehenge pontos eredetét és funkcióját ma sem ismerjük pontosan, a történészek többsége szerint a kőépítmény a Nap és a Hold istenének szentelt templom lehetett. Mi is hírt adtunk azonban arról a renegát véleményről, mely szerint a kőkör nem más, mint a legősibb szeméremdomb.


A walesiek csontvázait először tavaly, útfelújítási munkálatok közben pillantották meg egy vízvezeték-árok mellett,  a Stonehenge-hez nagyon közeli Boscombe Down helységnél. A wessexi régészeti hivatal által indított ásatásokból kiderült: a csontok egy 2300 évvel ezelőtti tömegsírhoz tartoznak, melyben díszített edényeket, nyílhegyeket, kovaeszközöket, és egy vaddisznóagyarat is találtak - hét ember földi maradványain kívül. A koponyák hasonlóságai alapján a tudósok arra következtetnek: az emberek ugyanolyan származásúak voltak.


Az egyik csontváz egy 35 és 45 éves kora között meghalt férfié volt, másik két férfi 25-30 éves lehetett halála idején. Találtak egy 15-18 éves kamaszfiúhoz tartozó csontvázat, és három gyermek maradványait, akik 2-7 éves korukban haltak meg.


A "boscombe-i íjászok"-nak nevezett férfiak fogazatán oxigénizotóp-vizsgálatot végeztek. Ezek az izotópok az ivóvízből kerülnek a szervezetbe, és a fogzománcban rakódnak le. Az izotópok mintázata elárulhatja, az illetők milyen messze éltek a tengertől, milyen tengerszint feletti magasságban éltek, sőt, még lakóhelyük általános éghajlati viszonyaira is következtetni lehet belőlük - derül ki a wessexi régészeti hivatal weboldaláról.

 

Mint korábban beszámoltunk róla, ugyanezzel a típusú izotóp-vizsgálattal deríteték ki nemrég azt is a tudósok, hogy Angliában sosem volt sok angolszász.


"Az oxigénizotóp-analízist rendszerint más vizsgálati módszerekkel, pl. stroncium-analízissel vegyítjük. Így derülhet ki, hogy egy személy hol töltötte gyerekkorát, de ugyanezzel a módszerrel ki is lehet zárni korai fejlődésének lehetséges helyszínei közül bizonyos vidékeket" - közölte Jane Evans, a British Geological Survey munkatársa. Evans szerint a leletek "fontos állomást jelentenek a Walesből a mai Salisbury felé irányuló őskori vándorlás kutatásában".


A fogmaradványokban nagy mennyiségű stronciumot találtak, ami radioaktivitásra utalt. Az eredmény az emberek feltételezett lakóhelyét néhány vidékre szűkítette. Felmerülhet Cornwall, Man szigete, Északnyugat-Anglia, a skót felföld és Wales. Az éghajlat vizsgálata után már csak egy helyszín maradt: Wales.


Mivel geológiai kutatások már bizonyították, hogy Stonehenge legidősebb kövei a délnyugat-walesi Preseli hegységből származnak, a régészek szinte biztosra veszik, hogy a sírban nyugvó emberek Walesből származnak, sőt, részt vettek a rejtélyes Stonehenge felépítésében is.


Andrew Fitzpatrick, a wessexi régészeti hivatal munkatársa a Discovery Newsnak elmondta: csodás véletlen lenne, ha a kövek és a sírban nyugvó emberek eredete nem állna kapcsolatban egymással. A régész hozzátette: "A sírok tartalma nem ad ugyan kulcsot magának Stonehenge-nek az értelmezéséhez, ám kétségkívül emberi dimenzióba helyezi az építményt."
 

A tömegsír nagyjából ugyanakkor és ugyanott keletkezett, mint az Amesbury Íjász sírja. A közép-európai származású, rejtélyes kilétű férfié a leggazdagabb sírlelet ebből az időszakból. Sírját néhány évvel ezelőtt fedezték fel, a helyszínen edényeket, fémmegmunkálásra alkalmas szerszámokat találtak - de ugyanitt bukkantak Nagy-Britannia legrégebbi aranytárgyaira is.


Bár a fémmegmunkálás már létezett Stonehenge építésének idején is, Fitzpatrick szerint "a walesiek arcuk verítékével cipelték a köveket erre a helyszínre". Ez pedig elképesztően nehéz munka lehetett. A sírban nyugvók közül a legidősebb férfin látszik, hogy súlyos lábtörést szenvedett, aminek következtében egyik lába rövidebb volt, és erősen sántított is.


"Ezek után fel kell tennünk magunknak a kérdést: ugyan minek szállítottak ezek az emberek olyan messziről ennyire súlyos köveket pont ide?" - jegyzi meg Fitzpatrick. "Stonehenge, leszámítva az eredeti faépítményeket, nem volt jelentős helyszín a kövek felállításáig. Úgyhogy arra gondolunk, az eredeti walesi helyszín bírhatott különleges jelentőséggel az itteniek számára - vagyis az a hely, ahonnan a kövek származnak."


A régész elképzelhetőnek tartja, hogy a kőépítmény walesi eredetű, Stonehenge-ben csak újjáépítették. A Preseli-hegységben csakugyan létezik egy hasonló építmény, ám a két kőkör között eddig nem sikerült egyértelmű összefüggést találni. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy nemrég Németországban bukantak a Stonehenge-ihez hasonló kőépítményre.

Nyugalmas napimádás Stonehenge-nél

Modern druidák
A korábbi évek súlyos összecsapásaihoz képest viszonylagos nyugalomban telt az idei nyári napforduló a délnyugat-angliai Stonehenge-nél, ahol ismét ezrek gyűltek össze a hétfőre virradó nevezetes - és jeges - hajnalon, várva az év legkorábbi napfelkeltéjét.

 

A Nap helyi idő szerint 4:58 órakor fel is kelt, ebből azonban a mintegy 20 ezer "druida", újkori hippi, napimádó és egyéb furcsa szerzet a fagypont közeli, felhős, szeles, időnként esős angol (csillagászati) nyárkezdeten nem sokat látott.

 

A 4300 évesnek gondolt, 20-30 tonnás kőtömbökből épített világhírű emlékmű az utóbbi harminc évben vált a kultikus gondolkodásúak gyülekezőhelyévé június 21-e hajnalán. Akik itt évről évre összegyűlnek, ezt abban a meggyőződésben teszik, hogy a koncentrikus sziklaköröket egy ősi napimádó szekta építette, éppen a nyári napforduló tiszteletére.

 

A szakértők nem zárják ki ezt a lehetőséget, de hangsúlyozzák, hogy a kőkörök eredeti célja gyakorlatilag teljesen ismeretlen a tudomány előtt. Teljes rejtély a tudósok szerint az is, hogy miképp lehetett a több mint hatezer évvel ezelőtti technológiával a súlyos sziklatömböket nyugat-walesi lelőhelyükről 150 kilométerre, jelenlegi helyszínükre szállítani, és az egyes függőleges oszlopokat vízszintesen összekötő elemeket a 8-10 méteres magasságba felemelni.

 

Mindez azonban nem nyugtalanítja a Stonehenge-nél évről évre összegyűlő tízezreket, akik kultikus fesztiválokkal, tábortüzekkel, pogány szertartásokkal ünneplik a napfordulót. Az események központi figurája az idén is "Arthur király", az önjelölt újkori druida törzsfőnök volt, aki fáklyák gyűrűjében állva vezényelte a szertartást. "Arthur" 1986 óta az angol "druidák" vezére.

 

Az idén az angol történelmi örökséget kezelő állami alapítvány, az English Heritage szigorú szabályokat határozott meg: az emlékmű közelében csak erősítés nélküli, akusztikus hangszerek használatát engedélyezte, alkoholból csak minimális mennyiség volt bevihető a "belső körbe", és a kövek fizikai érintése továbbra is tilos volt.

 

Ennek ellenére sokan megpróbáltak felmászni az oszlopokra; a 150 fővel kivonult rendőrség 11 embert őrizetbe vett rendzavarás címén.

 

Ez azonban békés pikniknek számított a korábbi zavargásokhoz képest, amelyek legsúlyosabbika 1985-ben robbant ki: akkor 300-an csaptak össze a nagy erőkkel kivonult rendfenntartó erőkkel, és a csatának 12 súlyos sérültje volt. A hatóságok ezután 15 évre teljesen betiltották a júniusi napfordulós szertartásokat Stonehenge-nél.

 

A kultikus összejövetelek éppen harminc éve, 1974-ben kezdődtek, amikor néhány száz hippi a tiltás ellenére átmászott a köveket akkor övező drótkerítésen, és többen közülük - a kitoloncolásukat elrendelő bírósági végzéssel is dacolva - hat hónapig, a téli napfordulóig a helyszínen maradtak. A stonehenge-i "szabad fesztivál" azóta a hatósággal szembeni civil fellépés egyik szimbóluma is.

 

(Panoráma - Kertész Róbert, London)