Összekötözött végtagú, „táncoló” csontvázra bukkantak az orosz Távol-Keleten
2017. május 25. 13:07
VII-IX. században élt, 30 év alatti férfi különleges csontvázára leltek egy kelet-oroszországi középkori temetőben. A szakértőket meglepte, hogy a csontmaradványok úgy néztek ki, mintha – az általuk Mihailnak elnevezett – elhunyt éppen táncot járna.
Korábban
„Megdöbbentett bennünket a testtartása, a hátán feküdt, ám a lábai mégis úgy néztek ki, mintha éppen táncot ropna. A bokái keresztbe voltak rakva, a térdeinél azonban szétnyílt a lába, a kezei pedig a medencéjénél voltak. Egyik ismert temetkezési szertartásnál sem láttunk még ilyen pozitúrát” – mondta a Siberian Times-nak Gyenisz Volkov orosz régész. „Egyeztettünk kriminalisztikai szakértőkkel, antropológusokkal, és világossá vált, hogyha a végtagjai szabadok lettek volna, a régészek is egyenesen találták volna őket, így azonban több mint valószínű, hogy a lábai és a kezei is meg voltak kötözve” – tette hozzá.
A kutatók úgy vélik, a férfi halálát egy őt eltaláló nyílvessző okozta. „Egy nyílhegyet a vállára helyeztek, minden bizonnyal ez is a rituálé része volt” – magyarázta Volkov. Egy másik hegyet a csípőcsontban találtak meg, elképzelhető, hogy végül ez a találat okozta a halálát, ugyanis a csont közelében megy el egy nagy artéria, ha a nyílvessző ezt eltalálja, a sérült perceken belül elvérezhet. Egy másik elmélet szerint a szokatlan póz annak köszönhető, hogy a lábait eltorzította a tuberkulózis, esetleg a szifilisz.
Az antropológusok szerint a férfi nem volt magasabb 154 centiméternél, valószínűleg 30 év alatti lehetett halálakor. Sírja különbözött a környezetében lévőkétől, amelyeket kör alakúra mintázták. Mihail sírja téglalap alakú volt, és távoli vidékekről származó, fehér homokkal lett beszórva. A többi sír is számos különlegességgel szolgált a kutatóknak, ugyanis tele voltak, a középkori viszonyokhoz képest szokatlanul idős, 50-70 éves korukban elhunyt emberek koponyáival.
Mihail csontvázát Svédországba szállították, hogy többet tudhassunk meg a „táncáról”. A férfi az előzetes becslések szerint a tunguszi népek közé, pontosabban a mohe csoportba tartozott, azonban ennek alátámasztására még további vizsgálatokra lesz szükség. Állattenyésztő, földműves, békés emberek voltak, azonban a kora középkor más népeihez hasonlóan nekik is meg kellett védeniük magukat az ellenséges támadásoktól, így a sírmellékletek közül is számos fegyver, páncéllemez, nyílhegy került elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.