Sokáig felváltva tűrték el és üldözték a buddhizmust a kínai uralkodók
2021. április 11. 16:54 Múlt-kor
Korábban
Jecseng, az örök háborúskodás terepe
Az, hogy a buddhizmus Jecseng városában is elterjedt, egyáltalán nem meglepő. Először is, a város északon feküdt, egy olyan területen, ahol – ahogy arra korábban utaltunk – a politikai vezetés idegen eredetű volt, így sokkal inkább mutatkozott toleránsnak és befogadónak egy külföldről érkező vallás iránt, mint a déli uralkodók; másodszor, Jecseng állandóan a dinasztikus háborúk ütközőzónájában volt, ezért a buddhista tanok biztonságot és megnyugvást kínáltak a háborúskodásba belefáradt népesség számára.
A buddhizmus mindezek ellenére számos ellenzőre talált Jecsengben. 446-ban például az északi Vej-dinasztia uralkodója, Tai Wudi császár parancsba adta, hogy az összes buddhista szerzetest meg kell ölni, a szobrokat pedig el kell pusztítani.
Az ámokfutást egy másik Wudi császár 574-ben folytatta (Északi Csou-dinasztia), a legnagyobb pusztítást azonban kétségkívül a Tang-dinasztiába tartozó, a szerzetesek látványát bevallottan nem bíró, a buddhistákat adóelkerülőknek tartó Vu-cung császár végezte, aki 845-ben 4600 buddhista kolostor és 40 ezer templom lerombolását rendelte el.
„Buddha barbár volt, aki nem beszélte Kína nyelvét és furcsa stílusú ruházatot viselt. A beszédei nem érintették az ősi királyainkat és az öltözködése sem felelt meg a törvényeinknek. Nem értette a kötelességeket (…) sem az apa és a fia szeretetét” – a Tang-kori próza ünnepelt mestere, a konfucianizmus tanait filozófiai műveiben védelmező Han Jü élesen mutatott rá azon jellemzőkre, amelyek végül a buddhizmus vesztét okozták.
Az első üldöztetések óta nem sokat változott a buddhizmust támadók alapvetése a vallást illetően: ugyanúgy idegennek tartották, a másik gyakran hangoztatott ellenvetés pedig az volt, hogy a buddhisták kivonták magukat a társadalomból, de sokakat zavart a templomok és kolostorok gazdagsága és adómentessége is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.