Sikertelen öngyilkossági kísérlete után kénytelen volt beletörődni a száműzetésbe Napóleon

2020. december 20. 08:32 Nagy-Luttenberger István

Korábban

Napóleon a Szent Koronát is felajánlotta a műkedvelő, nőfaló Esterházy hercegnek
A bátor Michel Ney, aki saját kivégzőosztagának is kiadta a tűzparancsot
Bizonyítási vágya és kisebbségi komplexusai egyszerre segítették és hátráltatták Napóleont

Császári derékbőség

A császár utolsó éveivel kapcsolatban a legizgalmasabb, legtöbbeket foglalkoztató kérdés, vajon megmérgezték-e Napóleont, vagy sem. Gyanúsnak mondott halála óta alig akadt olyan évtized, amelyben ne született volna újabb könyv – benne újabb állítások, vádak és következtetések – a mérgezéselmélet alátámasztására.

E feltételezéseknek az utóbbi évtizedekben az az alapja, hogy Napóleon hajában a ma normálisnak tartott értéknél jóval nagyobb mennyiségű arzént találtak. Az elméletet alátámasztani látszik, hogy a császár Szent Ilonán tovább hízott, holott köztudottan gyomorrákban szenvedett, ami különösen előrehaladott stádiumban súlyvesztést okoz, míg a lassú arzénmérgezés hízást.

Az arzénmérgezéses teóriával kapcsolatban a paviai egyetem tudós szakértői beható elemzést végeztek: egy kisebb nukleáris reaktor segítségével rekonstruálták a Napóleon szervezetében lévő arzén mennyiségét. A vizsgálat meglepő eredményt hozott, a ma megengedhetőnek tartott arzénszint háromszorosát mutatták ki.

A vizsgálat azonban itt nem ért véget, mert Napóleon mellett más kortársak mintáit is kielemezték, ez pedig azt a rendkívül meglepő eredményt hozta, hogy a császár szervezetében kimutatott arzénszint nem tér el jelentősen a kortársak „eredményeitől”, tehát nem magasabb, mint egy átlagos, XVIII–XIX. század fordulóján élt ember esetében. Az arzén forrása elsősorban a bor lehetett, mivel abban a korszakban a boroshordókat arzéntartalmú szerrel tisztították. A bor mellett több más, akkoriban használt eljárás során is kerülhetett arzén az emberek szervezetébe.

A tudományos érvek – mint általában – az önjelölt laikusok számára nem jelentenek sokat ebben az esetben sem. Egy amerikai milliárdos komoly pénzt költött arra, hogy mégis igazolja a mérgezés teóriáját. Meg is találta a „tettest” Montholon gróf személyében. A milliárdos elmélete szerint a gróf az angolok megbízásából cselekedett, vagy éppen bosszúból, amiért Napóleonnak viszonya volt a feleségével.

Napóleon testsúlyával kapcsolatban a bázeli egyetem kutatói végeztek vizsgálatot, mégpedig nagyon érdekes módszerrel, a császár nadrágjainak a vizsgálatával. Az eredmény szerint a császár, aki a közhiedelmekkel ellentétben nem 158, hanem 167 cm magas volt, 1804 és 1820 között 67,8-ról 90,7 kg-ra hízott, de 14 hónappal később, halálakor viszont már csak 76 kg-ot nyomott. Ez alátámasztja a gyomorrákot mint a halált okozó betegséget, amit a boncolás jegyzőkönyve, illetve egy korábbi, nagyon súlyos gyomorvérzés leírása szintén megerősít.

Ami biztosnak mondható: Bonaparte Napóleon hosszan tartó súlyos betegség, lelki és testi gyötrelem után 1821. május 5-én délután 5 óra 49 perckor halt meg. És nemcsak életével, hanem halálával is talányt hagyott maga után. Személye megosztó volt, és az is maradt mind a mai napig. A bálványozástól a gyűlöletig terjed az emlékezés skálája. És az is bizonyos: a Napóleon-jelenség senkit nem hagyott, nem hagy hidegen.

előző oldal 3 / 3