Sikeresen zárult a centenáriumi Eötvös Loránd-emlékév
2020. január 14. 16:53
Többek között kiállítások, konferenciák, kötetek és a www.eotvos100.hu honlap idézték fel a most záruló centenáriumi Eötvös Loránd-emlékév során az 1919-ben elhunyt természettudós munkásságát.
Korábban
Az emlékév központi vonulatát az MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) centenáriumi projektje jelentette, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozásával - idézte fel az MTI-ben hétfőn eljuttatott közleményében az MTA KIK.
Mint a kommüniké emlékeztet, a 2019-es esztendő során 129 különféle Eötvös 100 eseményre került sor; ezek megvalósulása részben az Eötvös 100 projektnek, részben a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott további szervezeteknek köszönhető.
Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága által felállított és az MTA KIK által működtetett Eötvös 100 Koordinációs Testület a különféle kezdeményezéseket igyekezett összehangolni.
Az egyik fókuszpontot az április 8-i Eötvös Loránd-emléknap képezte emlékérme- és bélyegkibocsátással, koszorúzással, hálaadó misével, a másikat pedig a Tudomány Világfórumához és a Magyar Tudomány ünnepéhez egyaránt kötődő programsor: nemzetközi összegzés, Kárpát-medencei diákvetélkedő döntője, könyvbemutatók és kiállítás - számoltak be a szervezők.
Az Eötvös 100 projekt kiállítást vitt olyan nagy nemzetközi kongresszusokra, mint az EGU (European Geoscience Union) bécsi, az EAGE (European Association of Geoscientists and Engineers) londoni, az IUGG (International Union of Geodesy and Geophysics) montreali konferenciája, de jelen volt Eötvös alakja az AGU (American Geophysical Union) San Francisco-i konferenciáján is.
Az Európai Földmérők Tanácsa (CLGE) döntése alapján 2019-ben az Év Európai Földmérője Eötvös Loránd lett.
Eötvös életműve központi témája volt több, Magyarországon tartott nemzetközi rendezvénynek, de elhangzott Eötvös 100 előadás Mexikóban, Kanadában és Németországban is, Heidelbergben pedig megkoszorúzták emléktábláját.
A dél-tiroli Dobbiacóban (Toblach), ahol Eötvös Loránd négy évtizeden keresztül rendszeres hegymászóvendég volt, a magyar tudós térhatású fényképeiből a nyári turistaszezonban nyitva tartó kiállítást rendeztek és Eötvös-emléktáblát is elhelyeztek.
A Morva menti Gbelyben szlovák-magyar-román-horvát tudományos konferencia összegezte Eötvös geofizikai örökségét, a Selmecbánya fölötti Eötvös-út kezdetét pedig szintén Eötvös-emléktábla avatásával jelölték meg.
Előadóüléseket, előadásokat tartottak Temesváron, Kolozsváron és Újvidéken; Léván a helyi magyar református gimnázium szervezett emlékezetes Eötvös-napot.
Fontos emlékévi események voltak az eötvösi életmű magyarországi állomásain: Celldömölkön (vetélkedő, műszerbemutató) és Balatonfüreden (emléktábla-elhelyezés és emlékfaültetés a Nobel-díjasok sétányán), de Debrecen, Gyöngyös, Kaposvár, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Ráckeve, Sopron, Székesfehérvár, Tihany, Szolnok, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg is helyszíne volt legalább egy Eötvös 100 rendezvénynek.
Az események mintegy fele azonban Budapesten zajlott: a Tudományos Világfórum zárónapján például az MTA székházában az Eötvös Loránd Jubileumi Emlékverseny döntőjébe jutott 14 csapat versengett a díjakért.
Az emlékév projekt résztámogatásával két reprezentatív könyv jelent meg magyar és angol nyelven: az Eötvös Loránd Emlékalbum a laikus olvasónak, Az Eötvös-kísérlet történelmi háttérben inkább szakembereknek szól.
Az Egyetemi Könyvtár és Levéltárban 2020 májusáig tekinthető meg az Eötvös életéről és munkájáról szóló, A pontosság bűvöletében című emlékkiállítás.
Eötvös Lorándról 2019-ben számos tanulmány látott napvilágot. A www.eotvos100.hu weboldal archívumából ezek többsége közvetlenül elérhető, ugyanúgy, mint az elhangzott előadások videofelvételei és illusztrációs anyagai és Eötvös Loránd összes publikációja elolvasható.
Mint az MTA KIK közölte, 2020-ban még várható egy egészalakos Eötvös Loránd-szobor felállítása a budapesti Hegyvidéken, az Emmi támogatásával.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Újabb 4000 éves kőkör nyomaira bukkantak Belfast közelében tegnap
- Húsz törökországi történelmi helyszín várja esti nyitvatartással a látogatókat tegnap
- Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot tegnap
- A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg Birodalmat is lázba hozta tegnap
- Ősi táborhely nyomaira bukkantak Izraelben 2026.07.03.
- Így változott az amerikaiak véleménye az alapító atyákról 250 év alatt 2026.07.03.
- Régészeti asszisztens képzést indít a Ferenczy Múzeumi Centrum 2026.07.03.
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának 2026.07.03.













