Saját, tévedésből megjelent nekrológja vitte rá Alfred Nobelt a nevét viselő díj megalapítására
2021. július 30. 08:41 Múlt-kor
Korábban
A szerethetetlen figura
1888-ban meghalt Ludvig Nobel, Alfred bátyja. A hírlapok azonban tévesen az ő haláláról tudósítottak, így Alfred Nobel szembesülhetett a saját nekrológjával. Egy francia újság olyan szalagcímet adott a gyászjelentésének, hogy „A halál kereskedője meghalt”.
A cikk többek közt azt is állította róla, hogy Nobel gazdagságának a titka abban rejlett, hogy feltalálta, miként lehet sokkal több embert megölni. Alighanem ez lehetett az a pont, amikor elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy ne a háború kapcsán maradjon fenn az emlékezete.
A másik motivációja vélhetően egy személyes kapcsolat lehetett. Nobel, bármilyen zsenialitással is bírt, a magánéletében soha nem volt egy szerethető figura. Nem házasodott meg, élete végéig magányos maradt. Miután már alaposan benne járt a férfikorban, 1876-ban feladott egy hirdetést, amelyben középkorú, nyelveket beszélő hölgyet keresett titkárnőnek és házvezetőnőnek.
A jelentkezők közül végül Bertha von Suttnert választotta. Bertha Suttner közismert pacifista volt, később még könyvet is írt „Tegyétek le a fegyvereket” címmel. Folyamatosan bírálta Nobelt a tulajdonában lévő fegyvergyárak miatt. Állítólag a feltaláló még romantikus viszonyba is akart bonyolódni a házvezetőnőjével, ám ő végül titokban visszatért Bécsbe, hogy ott megházasodjon Arthur von Suttnerrel.
Ennek ellenére a két fél később levelezőviszonyban maradt egymással, és úgy tűnik, hogy Bertha komoly szerepet játszott abban, hogy végül Nobel végakaratában hangsúlyossá váljon a békevágya.
Nobel nevéhez fűződik a kölcsönös elrettentés doktrínájának első említése is. „Talán az én gyáraim előbb fognak véget vetni a háborúnak, mint a kongresszusaid. Egy nap, amikor két hadsereg egyetlen másodperc alatt képes lesz megsemmisíteni egymást, minden civilizált nemzet vissza fog rettenni a háború borzalmától, és leszerelik haderejüket.” – írta Bertha von Suttnernek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap