Róma hat kifosztása
2015. szeptember 21. 08:15
Korábban
A szellemváros
Miután a Nyugatrómai Birodalom utolsó császárát, Romulus Augustulust 476-ban lemondatták trónjáról (a történeti hagyomány ezt a napot jelölte meg az ókor végpontjaként), Róma évtizedekre germán és keleti gót (osztrogót) királyok fennhatósága alá került. Bár Justinianus a 6. században visszaszerezte az egykori birodalom egyes területeit (hadvezére, Belizár 536-ban foglalta vissza először Rómát), a gótok Totila vezetésével hamarosan fellázadtak, és Róma ellen vezették hadaikat. Prokópiosz bizánci történetíró leírása szerint Totila alakulatai 546 decemberében az éjszaka leple alatt négy római katona árulásának köszönhetően betörtek a Porta Asinarián, megfutamították a kisszámú helyőrséget, majd több héten át tartó fosztogatásba kezdtek.
Ahhoz képest azonban, hogy megesküdtek arra, hogy juhlegelővé fogják változtatni Rómát, 547 elején nagyobb pusztítás nélkül vonultak ki a városból. Bár az ősi épületek többsége továbbra is állt, Róma fénykora ekkor már messze volt. Míg a város dicső napjaiban egymillióan is éltek a falai között, a keleti gót támadás idején néhány száz lakos maradt a városban (ráadásul a keleti gót uralom heteiben ők is elhagyták Rómát), és békésebb időszakokban is mindössze néhány tízezer lakos lézengett az ősi műemlékek között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap