Ritka színes fotók a Van, aki forrón szereti forgatásáról
2016. szeptember 15. 14:45
Billy Wilder örök érvényű klasszikusa, az 1959-ben bemutatott Van, aki forrón szereti (Some Like it Hot to be) című filmet minden idők legjobb amerikai vígjátékának mondják. Az 1920-as évek gengszterkorszakában játszódó alkotást eredetileg színesben készítették volna el, azonban a szerepük szerint női zenészek közé vegyülő, akkor még kevésbé ismert Tony Curtis és Jack Lemmon sminkje a felvételeken zöldes színben pompázott, így végül a fekete-fehér mellett döntöttek. A visszaemlékezések szerint Lemmon felszabadultan viselkedett a női ruhákban, Curtis azonban kevésbé volt fesztelen, annak ellenére, hogy egy világhírű német nőimitátor segítette átérezni a szerepet. Marilyn Monroe – aki neheztelt a rendezőre, hogy ismét egy butuska szőkét kell játszania – megbízhatatlansága gyakran nehezítette a forgatást: órákat késett, a szövegeket nem bírta megjegyezni, olykor briliáns volt, máskor elsírta magát, és újra kellett sminkelni. Lemmon és Curtis állítólag fogadásokat kötött, hogy hányszor kell újravenni a jelenetet Monroe miatt. A most következő, Vintage Everyday által összegyűjtött, igen ritka képek alapján elképzelhetjük, miként is nézett volna ki a vígjáték színesben.
Korábban
Marilyn színesben
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap