Restaurálják Milánó szerencsehozó bikahere-mozaikját
2026. május 30. 19:17 Múlt-kor
Milánóban helyreállítják a turisták által elkoptatott, bikaheréket ábrázoló mozaikrészletet.

(Forrás: Wikimédia Commons / G.dallorto)
Korábban
Egy milánói legenda szerint azok a turisták, akik a sarkukat a bikaherékre helyezve háromszor megpördülnek, nemcsak nagyon szerencsések lesznek, de még a városba is visszatérhetnek legalább egyszer. Nem is csoda, hogy a 19. század óta számos helyi lakos és távolról érkező látogató végezte már el a híres mozdulatot, jelentős károkat okozva ezzel a műalkotáson. Naponta több ezer ember pördül itt meg, ezért a heréket alkotó rózsaszín mozaikdarabok gyakorlatilag folyamatosan kopnak – közölték Milánó város képviselői.
A restaurálás egyik résztvevője Gianluca Galli kézműves-restaurátor volt, aki aprólékos mozdulatokkal igyekezett minél hűebben visszaadni az alkotás régi fényét. Emmanuel Conte és Marco Granelli városi tanácsosok azt is elmondták, hogy a bikamozaikot legutóbb 2017-ben restaurálták. Ez az alkotás egy élő örökség, amely éppen azért kopik, mert az emberek szeretik és használják; mi pedig igyekszünk gondoskodni róla, hogy ez így is maradhasson – tették hozzá.
A címerrel körülvett, ágaskodó bikát ábrázoló bézs-kék mozaik a város 19. századi árkádsorában, a II. Viktor Emánuel galériában (Galleria Vittorio Emanuele II) található. Az állat Olaszország első fővárosát, Torinót jelképezi.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Ősi táborhely nyomaira bukkantak Izraelben tegnap
- Így változott az amerikaiak véleménye az alapító atyákról 250 év alatt tegnap
- Régészeti asszisztens képzést indít a Ferenczy Múzeumi Centrum tegnap
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának tegnap
- Svéd gyarmat is létezett a későbbi Egyesült Államok területén tegnap
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét 2026.07.02.
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról 2026.07.02.
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen 2026.07.02.













