Rekonstruálták az aquincumi Mithras-szentélyt
2018. június 22. 09:35 MTI
Egykori Mithras-szentély romjai fölé emelt új kiállítóhelyet adtak át az Aquincumi Múzeum régészeti parkjában csütörtökön Budapesten. A szentély romjai sokáig egy nem látogatható, fákkal és gazzal benőtt területen feküdtek, amely csak az 1990-es években került vissza a múzeum gondozásába.
Korábban
Láng Orsolya, a múzeum igazgatója hangsúlyozta: a részlegesen rekonstruált Symphorus Mithraeum az ókori római település vallási életének egy titokzatos kultuszát mutatja be élményszerűségre törekedve. A szentélyt 1941-ben tárták fel, ám az itt talált kivételes leletegyüttes darabjai, köztük a bikaölő Mithras istenség kultuszszobra, csak most, 77 évvel később láthatóak először együtt, eredeti környezetükben - mondta Zsidi Paula régész, az Aquincumi Múzeum nyugalmazott igazgatója.
A régészeti park délkeleti részén megnyílt kiállítóhely külseje az egykori épület tömbjét idézi, ezzel jól illeszkedik a közeli Festőház, római lakóépületet bemutató korhű modelljéhez. Az épületbelső kialakítása tükrözi a szentély egykori belső terét, a nagyrészt eredeti, helyszínen előkerült emlékek elhelyezésével. Zsidi Paula kiemelte: a keleti eredetű misztériumvallás Mithras, a nap fia győzelmét ünnepelte a sötétség, és azt szimbolizáló mitikus bika felett. A kultusz részleteiről keveset tudunk, mivel a beavatottakat titoktartás kötelezte.
A szentély romjai sokáig egy nem látogatható, fákkal és gazzal benőtt területen feküdtek, amely csak az 1990-es években került vissza a múzeum gondozásába. A romok fölé emelt védőépület ötlete csaknem 20 éve született meg, a fő cél a maradványok megóvása, valamint egy méltó kiállítóhely kialakítása volt a Mithras-szobor számára - fűzte hozzá.
A fertőrákosi mithraeum után az aquincumi szentély Magyarország második látogatható Mithras kultuszhelye. Az új állandó kiállításon a látogatók megismerkedhetnek a Mithras vallás legfontosabb jellemzőivel, a kultusz aquincumi emlékeivel és a mithraeum történetével is.
Az ismeretterjesztést a csaknem 150 eredeti tárgy és másolat mellett kisfilm és animáció is segíti. A szentély, amelynek belső jelképrendszere az embert körülvevő kozmosz megjelenítésére törekedett, a kultuszszobor feliratán megörökített adományozóról, Symphorusról kapta elnevezését.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 31 millió forinttal támogatta a mithraeum kialakítását a Kubinyi Ágoston-programon keresztül - mondta el Hatházi Gábor, a tárca főosztályvezetője. Az Emmi mellett a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Fővárosi Önkormányzat is támogatta a projektet.
A műemléki tervezés H. Vladár Ágnes Ybl-díjas építész nevéhez fűződik, aki az 1941-ben tucatnyi darabra széttört állapotban feltárt, eredetileg minden bizonnyal festett Mithras-kultusszobor egyedülálló szépségét emelte ki az átadó ünnepségen. A Mithras-szentélyt először június 23-án, a múzeumok éjszakáján láthatja a közönség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.