Rekonstruálják Gül Baba türbéjét
2015. január 19. 18:06 MTI
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánította Gül Baba türbéjének műemléki felújítását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Korábban
A kormány 2015. január 14-i ülésén elfogadott határozatának célja, hogy felgyorsítsa a Gül Baba türbéje és környezete rekonstrukciós munkálatait előkészítő hatósági ügyintézést - olvasható a közleményben.
A projekt részleteinek kidolgozásáról és az ennek függvényében szükségessé váló pénzügyi források előteremtéséről a kormány a közeljövőben dönt - írták. A szaktárca közleménye szerint a döntés hátterében a diplomáciai kapcsolatok bővítésének szándéka, valamint Magyarország turisztikai vonzerejének növelése áll.
Gül Baba származása miatt elsősorban a törökök zarándokolnak el a Budapesten, a Rózsadombon található iszlám szent helyhez. A Buda 1541-es ostromakor elhunyt harcos dervis már életében nagy tiszteletnek örvendett, kultusza mindmáig fontos része az iszlám hitűeknek - olvasható a közleményben.
A török és a magyar állam közel egy éve, 2014. február 17-én Budapesten aláírta az iszlám vallás egyik legészakibb zarándokhelyének felújításáról szóló szándéknyilatkozatot, amely így a két állam közös vállalkozásaként valósulhat meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap